2019. jan 26.

Nem számít, mit mond ez a Birnbaum

Nem számít, mit mond ez a Birnbaum

pinokkio-hazugsag.jpgKereszty András
Semmi se számít. Nem számít, hogy a politikai kampányokat professzionális módon gyártó George Birnbaum, arról beszélt egy svájci lapnak, hogy üzlettársával, a nemrég elhunyt Arthur Finkelsteinnel hogyan dolgozták ki a Soros Györgyöt támadó kampányt a Fidesz számára és hogyan lett a magyar származású milliárdosból a világ bármely országában felhasználható bűnbak.
Nem számít, hogy elmondta, ugyan azokat a tanácsokat adták Orbán Viktornak, mint annak idején Nixonnak.  Olyan témákat kell felhozni, amelyektől félnek az emberek, és ezt úgy tálalni, hogy úgy tűnjön, hogy a veszély a baloldalról jön Azzal számoltak, hogy az ellenfél megpróbál majd ezekre a támadásokra reagálni, amivel viszont csak azt éri el, hogy a választók fejében a személye összekapcsolódik az ellene felhozott vádakkal. Az a legjobb, ha ezek a vádak minél meglepőbbek hogy a média felkapja azokat és elkezdi terjeszteni.
Nem számít, hogy Birnbaum elmondta, hogy már 2010-es választások előtt együtt dolgoztak a Fidesszel, olyan sikerrel, hogy „Még azelőtt lesöpörtük a szocialistákat az asztalról, hogy elkezdődött volna a választás” .
Nem számít, hogy Birnbaum elmondta, hogyan találták ki Soros Györgyöt, hogyan lett ő a főellenség. „Kapóra jött, hogy a pénzügyi válságot követően külföldi hitelekre volt szüksége az országnak, amelyekhez a feltételeket a Világbank, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap diktálta. Az új ellenség a „finánctőke” lett, meg „a külföldi bürokraták”. Aztán, mikor a finánctőke is le lett győzve, másfelé kellett tehát keresgélni. Arthur mindig azt mondta, hogy a szövetségesek annak idején nem a nácik ellen harcoltak, hanem Hitler ellen, az amerikaiak pedig nem az Al-Kaida, hanem Oszáma bin Láden ellen. Meg kellett találni azt a személyt, aki ellen uszítani lehet a választókat. személyt, aki nem csak irányítja a veszélyes külföldi nagytőkét, de meg is testesíti azt – ő lett Soros György, a Magyarországot támadó, és közben a háttérhatalmat irányító tökéletes ellenség. Ezek Birnbaum szavai. Elmondta a következőket is: „ Orbán Viktor feltétlenül megbízott Finkelsteinben, ezért nem volt nehéz meggyőzni arról, hogy Soros legyen az új ellenség…. Soros valóban tökéletes ellenségnek bizonyult. Egyrészt rá lehet aggatni a liberális címkét, másrészt megtestesíti azt, amit a konzervatívok annyira utálnak sikeres baloldaliakban: egy pénzügyi spekuláns, aki közben gyengébb kapitalizmust szeretne. Harmadrészt nem politizál, így nincsenek politikai eszközei a visszavágásra, és még csak nem is él az országban. Annyira nyilvánvaló volt. Ez volt az összes termékünk közül a legegyszerűbb. Csak be kellett csomagolni és piacra dobni.
Nem számít. Semmi sem számít.

A mai Magyarországon könnyű ezt cáfolni.
Hazudni kell. Orbitális, hatalmas, elképesztő hazugságot kell mondani
Gulyás szóvivő szemrebbenés nélkül mondhatja azt, hogy „az említett úrral sem a kormány, sem a Fidesz korábban semmilyen szerződéses jogviszonyban nem állt. Sem a Fidesznek, sem a kormánynak. Hm. Amikor pedig a legnormálisabb magyar tévé riportere felvetette, hogy Birnbaum kampánytanácsadó ezt nem is mondta, viszont beszélt arról, hogy a kormányközeli Századvéggel szerződött, Gulyás megismételte, hogy nem adott tanácsokat a kormánynak Finkelstein köre. Tehát hazudott? - kérdezte a riporter, mire Gulyás így reagált: "Ha ön ezt így minősíti, akkor nem tudok tiltakozni."
Tehát Birnbaum hazudott. Az ujjából szopta..
Semmi se számít.
A miniszterelnök, amikor a héten szembesül az Európai Unió statisztikáival miszerint egyre kevesebb menekült érkezik Európába, akkor azt mondja, hogy erősödik a migrációs nyomás. Szeme se rebben. Akkor mitől pislogna Gulyás szóvivő.

 

 

Szólj hozzá

Soros Magyar kormány Birnbaum