Kereszty András

Az utolsó tudósításom volt Amerikából, 1989. november 11-én, miután washingoni tudósítóból a Népszabadság főszerkesztőjének első helyettese lettem. Előbányásztam az Arcanumból, mert érzek benne némi aktualitást.

Itt van az írásom: 
> Három évtizeden át az amerikai televízió sztárja volt. Húsos orr, vaskos, mediterrán száj, göndör haj, óriási gesztusok. Jimmy, a Görög statisztikáiból élt. Mindenről voltak adatai. Atlétikáról, úszásról, kosárlabdáról, baseballról, jégkorongról, és persze mindenekelőtt az amerikai futballról. Elméletben végig tudta vezetni a mérkőzéseket. „A Washingtoni Vörösbőrűek és a Dallasi Cowboyok szombati találkozóján 15 százalék esélye van annak, hogy a hazai csapat hétpontos hátrányba kerül az első negyedben” — efféle dolgokat jósolgatott a Görög. Az emberek ezt élvezték. Amolyan sportmeteorológus volt, előrejelzéseinek többsége nem vált be, de már attól népszerű lett, hogy egyáltalán megpróbálkozott valamiféle tudományos szöveggel.

Jimmy, a Görög egy nap nyilvános helyen vacsorázott. Tv-stáb járt az étteremben, amolyan kezdő riportercsoport; azért küldték oda, hogy a baseball-kupadöntő végén bemutassák: miképpen fogadta az eredményt egy étterem közönsége.

A riporterpalánta felfedezte Jimmyt, és örömében, hogy ily fontos televíziós személyiséggel találkozik, mindenféléről kérdezgetni kezdte. Csak úgy, mérkőzés közben. A Görög pedig csak úgy, vacsora közben könnyedén válaszolgatott. Jimmy fölfelé nézett' az asztaltól a kamerába. Ezt a föfelé nézegetést aztán egész Amerika megjegyezte, mert ez lett a Görög utolsó hosszabb televíziós szereplése. (Utána a tv- híradóban már csak egy-egy mondatban magyarázkodott.)

— Hogy van az, hogy a kupában játszó csapatokban több a fekete, mint a fehér? — kérdezte a riporter. — A feketék aránya messze nagyobb a kiváló sportolók között, mint a népességben.

— Ennek az az oka, hogy a fekete kitenyésztett fajta — mondotta Jimmy, a Görög. — A rabszolgatartók már a piacon a jó testűeket választották ki, azután ezeket pároztatták.

Két mondatból ritkán van ekkora botrány. A riporter ifjú volt, de tudta, anyaga mit ér, otthagyott csapot- papot, baseballmeccset, éttermet, és szaladt be a stúdióba. Este pedig a híradóban, főműsoridőben a sportjós elmondta elméletét a feketék kitenyésztéséről.

Reggel Amerika semmi másról nem beszélt, csak erről. Sokan úgy vélték, a Görögnek igaza van, de hülye, hogy elmondja a nyilvánosság előtt is. Mások szerint a Görög fasiszta, és saját fajelméletét gyártogatja. Akadt, aki szerint a Görög — éppen ellenkezőleg — kommunista, aki néger vezetésű Amerikát akar, és leköpi saját fajtáját. Egyben valamennyi tábor megegyezett: Jimmyt ki kell rúgni.

Kirúgták.

Soha többet nem jöhetett elő a statisztikáival, nem számolgathatta a képernyő előtt, mekkora esélye van annak, hogy Larry Bírd a mérkőzés tizedik percében kosarat dobjon a Bostoni Kelták számára.

A sport és a politika és az Egyesült Államokban a leglátványosabban akkor nyilvánult meg, amikor a szovjet csapatok afganisztáni beavatkozása után Jimmy Carter lemondta a moszkvai olimpián való részvételt. De a sport hétköznapjainak is vannak politikai ügyei. Ezek egy része nem is jut túl az ország határain. A politikai ügyek néha nem is úgy politikaiak, hogy közvetlenül kapcsolódnának elnökhöz, törvényhozáshoz, pártokhoz. A közvéleménynek van egy mércéje. Pontosan meg nem fogalmazható, le nem írható mérce ez. Inkább érezni, mint tudni lehet körvonalait. De ez a mérték- szigorú. Sokszor tételes szabályozásnál is keményebb.