Andor Mihály

Itt ez a törvény, amely bünteti a hajléktalanságot. Na jó, most ne nézzük azt az oldalát, hogy embertelen, nézzük csak a praktikumot! Hogy mit old meg, és hogyan. Mondjuk mérnöki diplomával lettem hajléktalan, de az is lehet, hogy még a nyolc általánosom sincs meg. Hajléktalanságomnak számtalan oka lehet: elváltam, és mindent a feleségnek meg a gyerekeknek hagytam; elvesztettem a munkámat; elittam az eszemet; elárverezték a házamat a fejem felől, mert nem tudtam fizetni a részletet vagy a villanyszámlát. Teljesen mindegy, hogy miért, a lényeg: most itt állok lakás nélkül, és nem gyalogolhatok éjjel-nappal egyfolytában, néha le kell ülnöm vagy le kell feküdnöm, hogy pihentessem fáradt tagjaimat. A fizikai tökéletességnek azt a fokát még nem értem el, amit egy némethszilárd, vagy pláne a főnök, aki – mint tudjuk – tud fittyet hányni a valóságnak, sőt már vizet is tud fakasztani a népéből. Néha aludnom is kell, ezt a feladatot pedig menet közben nem tudom kivitelezni.

De most, hogy betiltották a hajléktalanságot, minden gondom megoldódott. Először is felszólítanak, hogy menjek innen. Mehetnék a lakásomra, de az nincs, és mehetnék a hajléktalan szállóra, csak arra még nem hoztak ilyen remek törvényt, ezért ott dúl a valóság: kevéske holmimat ellopják, az erősebbek megvernek. Ezért aztán se haza, se a szállóra nem megyek, hanem átülök egy másik padra. Na, akkor bilincsben bevisznek a rendőrőrsre, majd másnap a bíróságra, ahol szabálysértésért megbüntetnek 20 ezer forintra.Már eddig is egy csomó munkát adtam a rendőröknek és a bíróságnak, és fogyott némi papír, tintapatron is. (A rendszer kiteljesedésekor, mi, hajléktalanok leszünk az ország legnagyobb munkaadói.) A büntetést sajnos nem tudom kifizetni, mert munkám nincs, és koszosan, büdösen, kimerülten úgysem vennének föl sehova.

Miután egy idő múlva kiderül, hogy nem fizettem be a büntetést, közmunkára ítélnek, amit több okból nem végezhetek el. Az egyik: másnap megint rajtakaptak, hogy – immár visszaesőként – életvitelszerűen egy padon ülök, és bilincsben bevittek a rendőrőrsre, majd másnap a bíróságra, ahol szabálysértésért megint megbüntettek, most már 40 ezer forintra. És minthogy a mai lakásárak mellett egy 40 ezer forintos büntetésből képtelenség lakást venni, a következő napokban ez ismétlődne állandóan: pad – rendőr – rendőrőrs – bíróság. Ha a bürokrácia útvesztőjében mégis akadna egy szabad napom, akkor azért nem végeznék közmunkát, mert a passzióból űzött hajléktalanságtól túlságosan legyengültem.

Végül a hivatal megelégelné, hogy packázom vele, hogy többszöri fölszólítás ellenére sincs lakásom, és a büntetést sem fizetem be, úgyhogy jön a börtön. Miután leültem a büntetést, kijövök a börtönből. Lakásom továbbra sincs, a hajléktalanszállón továbbra sem tudják a biztonságot garantálni, úgyhogy megyek vissza az életvitelszerű padra. És akkor kezdődik elölről az egész: jön a rendőr, bilincsben bevisznek a rendőrsre ...

Pártunk és kormányunk az új tudománypolitikai elvek nyomán, alapkutatás nélkül feltalálta a perpetuum mobilét, és rögtön alkalmazta is a gyakorlatban – a hajléktalanság megoldásában.