Bruck András
Egy Esterházy-sorral kezdeném a Hasnyálmirigynaplóból: „Elment előttem a doktornőm, köszöntünk, nem is lassított. Én elfogadom a stílusát, de azért lassíthatott volna.” 

És akkor egy Kásler-sor a szélsőjobboldali Magyar Hírlapból. Mert egy rezsim-man hova máshova is nyilatkozhatna. „Az Országos Onkológiai Intézetben nem csak az orvosok, a nővérek is tudnak jól kommunikálni.” Erre a jó kommunikációra még visszatérek, Kásler Miklósnak ugyanis nem ez az egyetlen mondata, amivel baj van. Az egész kommunikációja bűzlik. Például itt van ez az egészen friss: „Már az óvodában ösztönözni kell a gyerekeket, hogy törekedjenek majd a házasságkötésre”. Amikor ilyet hallasz egy minisztertől, akkor már sejted, hogy csak a szokásos Isten, haza, család szájtépésre számíthatsz, semmi jóra.
Csakhogy Kásler egyszerre felel az oktatásért, az egészségügyért, a kultúráért és a szociális ügyekért, vagyis a lábad nem teheted ki úgy az utcára, hogy valamilyen formában ne találkozz majd az ő munkája hatásaival. Az elődje, Balog páter, egy jelentéktelen, hazug kis ember volt, különösebb ambíciók nélkül, Kásler azonban más nagyságrend: ő hetek alatt a rezsim harmadik emberévé nőtte ki magát, Orbán és Polt után. Vagyis átlagon felül ártalmas, egyenesen életveszélyes.
A kinevezése óta be nem áll a szája, egyfolytában nyilatkozik, és akárcsak a másik kettő, ő is egyfolytában hazudik. Száz százalékig kompatibilis. Kiválónak nevezte a Nemzeti Alaptantervet, hiába mutatja minden felmérés az ellenkezőjét, valótlannak tartja, hogy a szakmát nem vonják be az oktatást és az egészségügyet érintő döntésekbe, holott mindenki tudja, hogy ez az igazság, és az új emberminiszter azt se tartja gondnak, hogy egyik területnek sincs saját minisztériuma. 
Pedig annak kéne tartania, hiszen Orbán pont azért számolta fel mindkettőt, hogy belülről ne kerülhessen intézményi nyomás alá. A halálozási statisztikák, a magyarok egészen katasztrofális egészségi állapota nem érdekli, felőle ötmillióan járhatnak akár mankóval is, amíg két kiló krumpliért és egy Erzsébet-utalványért rászavaznak. de azt nem viseli el, ha rajta kívül másnak is van véleménye. Egyébként mutass egy érzékeny lelkű, empatikus diktátort. 
Kásler pedig, miután két napja, Orbán születésnapján a Belvárosi Plébániatemplomban a miniszterelnökért imádkozott, biztosan nem fog az asztalra csapni, hogy Viktor, plusz ezermilliárd (egy negyed Paks2), négy éven belül fél tucat új budapesti kórház és háromszoros egészségügyi bérek nélkül bele se kezdek, mert ahol kórházakban megesik, hogy éjszaka szülész-nőgyógyász az ügyeletes, az idegsebészt pedig taxival rángatják be Mórról, az nem egészségügy, hanem mészárszék. A kórházi sürgősségi osztályok katasztrofális helyzetéről ugyan elismeri, hogy ott tenni kell valamit, de miért? Mert „az osztályokon torlódó betegek önmagukban azt a látszatot keltik, hogy a magyar egészségügy gyengén teljesít.” 
Na, igen, látszatra torlódunk. 
Esterházy is így látta, „Rémálom, mondom a folyosói tömegre”, miközben éppen Kásler akkori intézetében, az Országos Onkológián rögzítette rákkezelése mozzanatait. Például: „Aludtam, leküldtek a doktornőhöz. Mennyi ember! Ül, áll, vár. Nem nézek sehova. Török előre, mint egy hajónaszád, pizsamafelsőben, fekete gatyában, papucsban. Bent a szokásos viharos két perc. Nem szoktam okosodni tőle, most sem.”
Szóval Kásler jól kommunikáló orvosai, nővérei. 
De szerinte minden rendben van: „Az onkológiai intézetben huszonhat év óta az volt a szabály, hogy mindig a betegnek van igaza, még akkor is, ha nem, ugyanis, vele közölték azt, hogy rákos. Ez olyan lelkiállapot, amikor megváltoznak a reakciók.” - mondta ugyanő a Magyar Hírlapnak. 
Hát igen, a lelkiállapot. Amikor a beléd ömlő vegyszerektől csupa olyasmi kezd történni veled, ami kikészít, pánikba ejt, ezer kérdésed lenne, hogyan éld ezt túl, de nincs válasz, legalábbis Kásler onkológiáján. A tavaly májusban eltemetett barátom, Dés Misi is erre panaszkodott a leginkább. Emlékszem egy tipikus helyzetleírására. Az egyik orvos végre a liftben(!) magyarázott neki valamit, aztán, amikor a földszinten kinyílt az ajtó, azt mondta, úgy látom, maga nem figyel. Tényleg, Mihály két emelet között, esetleg rosszulléttel küszködve nem fogott fel mindent azonnal.
Ismerek egy fiatal nőt, aki éppen ezért akar Angliában vagy Skóciában orvosira járni, mert ott már az első évben tananyag az orvos-beteg kapcsolat. Tudjuk, az orvosok is túlterheltek, de most nem ez a kérdés, hanem, hogy Kásler miért hazudik. Ez persze fölösleges kérdés. Mert ezek mindig hazudnak, teljesen mindegy, miről van szó, futballról, gazdaságról vagy rákról. 
Bárhova lapozok a Hasnyálmirigynaplóban, mindenhol ugyanazt olvasom: „Doktornő. Stilárisan hibátlan. Kis mosoly, de egy lépéssel se több. Szerintem angol. Ha ezt az ember tudja, akkor egyrészt ámul a magyar tudásán, másrészt nagy bizalommal van iránta. De elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy akkor milyen szigorú evés-ivás korlátok vannak.” Vagy egy másik: „Fél 4, most jött a doktornő. Megint a gyors. Úgy beszéltem vele, a hangfekvés, mint egy gyerek. Említettem a hányingert. Csillapítót kért? Nem, mert… Az kell, azért van. De már elmúlt. Akkor nem kell. És kivitte egy forgószél.”
Bezzeg Kásler doktor, ő szünet nélkül locsog. „Sorsfordító időkről, amikor is szemtanúi vagyunk a keresztény kultúra szétverésének, az emberi lét, a természeti törvények lebontásának.” Basszus, hogy ezeknek mindig milyen magasan van a szemhatár, arról viszont nagy a kuss, hogy az Eurostat legfrissebb adatai szerint - és egy onkológust azért ez jobban kéne, hogy érdekelje - tüdőrákban a magyarok halnak meg a legtöbben az EU-ban. Egyébként, mint csaknem minden másban. 
Kásler azt is megállapítja, „hogyha valaki nem éli meg a hitet, az isteni törvényeket, akkor isten nélküli életet él”. Ez biztos igaz, de egy pap már volt itt emberminiszter, és alatta csak az embertelenség nőtt. Káslertől ezért azt kérjük, hogy legalább nyomorult, hit nélküli véglényként élhessünk egy kicsit tovább. Magas pozíciója elvben tökéletes lenne reformok elindításához, de persze ebben az országban minden egyetlen embertől függ, így az is, hogy kórház vagy stadion. 
Kásler pedig tudja, hogy nem reformernek szemelték ki, amúgy se értene hozzá, akárcsak Orbán, ő is úgy ötven évvel van elmaradva. Majd, mint tervezi, beindítja a Nemzetiben a színészképzést – testreszabott onkológus feladat -, a rákbetegeknek és mindenki másnak meg marad az, ami Esterházynak, de ami Káslernek is biztos nagyon tetszene: „Imadarabokat mormolok félálomban, de azért ez nem ima. Néha csak annyit mondok, Uram – ez már inkább ima.”
Se Esterházy, se Mihály nem él már, és mi magunk is csak torlódunk, direkt, az ő bosszantásukra.