2018. máj 29.

Falra kell mászni

Falra kell mászni

parizs_mentes.jpgOláh Gellért (888.hu)
Megmentette egy kisgyerek életét a Migráns Pókember, akit a francia állam egyből a keblére ölelt. A négyéves kisgyerek lakásuk erkélyének korlátjánál lógott, mikor a 22 éves fiatalember észrevette az utcáról és a segítségére sietett. Három emeletet mászott meg akrobatikus ügyességgel – csupán kezeit használva –, hogy végül a negyediken elérje a gyereket.
Mamoudou Gassama hőstettéről aztán beszámolt a világsajtó, a baloldal máris hősként ünnepli a majmokat megszégyenítő ügyességgel mászni tudó mali franciát. A párizsi főpolgármester azonnal felhívta telefonon, Macron pedig egyből franciává ütötte a tavaly szeptemberben érkező migránst. Tanulság: vigyázni kell a kisgyerekekre és magasabbra kell építeni a kerítést.

Konok Péter

Párizsban egy afrikai menekült, bizonyos Mamoudou Gassama felmászik a korlátokon a negyedik emeletre, hogy megmentsen egy, az erkélyről kilógó kisgyereket. 
Budapesten egy magyar bértollnoknak, bizonyos Oláh Gellértnek erről az jut eszébe, hogy magasabbra kell építeni a kerítéseket. 
Gassama úr egy bár teraszán ült, mikor segélykiáltásokat hallott, és azonnal rohant segíteni. 
Oláh úr egy szerkesztőségben ült, mikor erről hallott, és rögtön nekifogott ártani. 
Mindenki olyan, amilyen; mindenki teszi, amiről úgy gondolja, tennie kell. Mindenki az, ami. Segítség vagy gyűlölet, vagy bármi egyéb. 
Oláh Gellért például kerítés. Nem penge: kötöződrót ő, fullasztó hurok, ketrecrács, rozsdás szög - ha megszúr, biztos a vérmérgezés. A kerítés oláhgellértekből áll, tudjuk: ők a drót feszülése. Behálóz, körbefon, lehatárol. Mit is akarhatna és adhatna mást a kerítés, mint mi lényege? Kerít. 
Elnézem Oláh Gellért képét a "cikke" mellett: fakó kis emberke vigyorog azon a képen, én mégis kerítést látok. Növekszik. Egyre magasabbra épül. Éppen attól olyan magas, hogy olyan mérhetetlenül, elképzelhetetlenül, arcpirítóan alacsony.

Vásárhelyi Mária

Egy ilyen szennyiratot elolvasok, és hirtelen "testközelből" megértem, hogy hogyan kerülhetett sor a holokausztra és a XX. század többi borzalmas népirtására. Mert aki képes azt az embert, aki élete kockáztatása árán menti meg egy négyéves - számára egyébként ismeretlen kisgyermek életét - "majmokat megszégyenítő ügyességgel mászni tudó migráns pókembernek" nevezni, akinek "most az egyszer jól jött a tudása", mivel "a francia baloldal keblére ölelte" és Macrontól megkapta az állampolgárságot, és aki mindebből azt a tanulságot vonja le, hogy "magasabbra kell építeni a kerítést", az bármilyen aljasságra és embertelenségre képes. Az nem egyéb, mint egy potenciális gyilkos. Az az állam pedig, amely ilyen mocskos szellemiségű szennyorgánumokat finanszíroz közpénzekből, nem tesz mást, mint leendő náci és bolsevik tömeggyilkosok keltetőjébe önti az adófizetők pénzét.

Zelki János

Amit ez a 888-as csávó írt a párizsi gyermekmentő mali férfiról, azt nem lenne szabad annyiban hagyni. Nem tudom, hogyan, de most igazán kevés beérni annyival, hogy füstölgünk kicsit a fb-on. Ez a 21. századi magyar fasiszta propaganda minden eddiginél aljasabb megnyilvánulása nem maradhat megtorlatlan. Főképp azért nem, mert a magyar kormány sugalmazására és támogatásával történt, a hosszú hónapok óta tartó állami uszító kampány termékenyítette meg egy állami pénzen tartott szörnyeteg (Vásárhelyi Mária szavaival: "egy potenciális gyilkos") elméjét. Valamit azonnal csinálni kéne, valami nagyon keményet. Ha ebbe sem verjük bele az orrukat, akkor mibe?

Kaltenbach Jenő
Hànyinger kerülget ettől az alpári bandàtól, meg az összes szerencsètlen ostobától, akikből kiveszni látszik minden embersèg.

 

Szólj hozzá

kerítés 888 migráns erkély gyerekmentés