Gaál Péter

"Reggel szobámba benevetett a nap, Én megéreztem, hogy ez különleges nap. Csengetett a postás, alig hittem el, Mert a táviratban az volt, hogy este érkezel...És délelőtt az utcán egy srác utánam szólt,
Jaj, bocsásson meg nekem, de már láttam valahol! És azt is mondta még, hogy csodálatos vagyok,Persze válasz nélkül hagytam, de nem hazudhatok." 
Bródy János szövege. A slágerekben minden benne van, írtam már másutt és korábban. A giccsben is, tettem hozzá, de hát a giccs is csak bizonyos körülmények között giccs. 
Minden feministák gyönyörűsége lenne a Triptolemosz eleusziszi király beavatását ábrázoló relief. Két hatalmas nőalak - Démétér és lánya, Perszephoné - között a hozzájuk képest már-már törpe király, amilyen Nagy Sándor is volt testi valójában. Na persze, ők istennők, de például a feministáknak korántsem elkönyvelt muszlimok Allahja is istennő volt eredeti mivoltában, ezért jelképe az iszlámnak a holdsarló. Fél év a földön, fél év istenként az alvilágban - e tekintetben mindegy, hogy nem az Olümposzon, lásd az előző részben leírtakat -, ez Perszephoné sorsa, saját bűne miatt, Zeusz ugyanis azzal a feltétellel szabadította ki az őt elrabló Hádész karmai közül, hogy az alvilágból kivezető úton nem nyúl ételhez, ő azonban - olvastak ilyet már valahol másutt? - megevett egy gyümölcsöt (gránátalmát). Démétér - mennyi "véletlen", ami mind kapóra jön nekünk - és a rá hivatkozó misztérium-iskola feladata (B. Vurm) "AZ ANYAGI VILÁG FELLENDÍTÉSE ÉS A HALANDÓSÁG LEKÜZDÉSE" volt. (Vurm szövege - Európa titkos története - azért - talán szándékosan - elég felszínes. Pusztán formai leírással képes oldalakat megtölteni, amiből az olvasó maximum annyit profitálhat, hogy - Arany János szavaival - "aztán, no hisz úgy volt".) 
Az eleusziszi misztériumok részét képezte szent drámák megtekintése. Perszephoné e drámákban mint Pszükhé, a LÉLEK megszemélyesítője jelent meg. Hozzá, Erósz isten sok viszontagság utáni feleségéhez volt némi köze, a vonatkozó történetben szintén szerepel mind a három szféra (az Olümposz, Hádész birodalma, az alvilág, köztük a föld, azaz a fizikai Univerzum). Össze lehet az egészet kapcsolni Platónnal, az androgünosszal (teljes férfi és teljes nő egy testben, nem azonos a hermafroditizmussal), a szerelmi egyesüléssel, a "megismeréssel" (a "megismerés" szót régen többnyire a nemi aktusra alkalmazták, beleértve a Bibliát és a magyar köznyelvet is - "nem ismert férfit"), meg még sok mindennel, de ezekre - sajnos - most se terünk, se időnk nincs. Akárhogy is, annyi tanulság mindenképpen van az előbbiekben, hogy a görög mítoszokat (azokat se) nem a leghasznosabb úgy olvasniuk, mint romantikus kalandregényeket. Nem szórakoztatás volt a céljuk. Pszükhé és Erósz lánya egyébként Hédóné, akinek a nevéből a "hedonizmus" (az élvezetek mérték nélküli hajszolása, egyben egy ókori görög filozófiai irányzat elnevezése) származik. Nem írom, hogy ezzel is csínján, de csínján. Vessenek előtte egy pillantást a "tantra" szanszkrit szó jelentésére és tartalmára, esetleg olvassák el Mircea Eliade: A jóga című munkáját. 
Pszükhé történetéhez hozzákapcsolódik Apollón isten tanácsa és Zephürosz szélisten (oltára az eleusziszi úton állt), aki a termékenyítő esőt hozza (lásd Démétér funkcióját, a szerelem rítusát, és így tovább, de még inkább a szellem szervező és a lélek közvetítő természetét a "testek" - minden fizikai test - vonatkozásában). Apollón leghíresebb temploma (egyben jósdája) Delphoiban állt, és ebben a templomban őrizték a (ma is meglévő) kő(!)tojást, az omphaloszt, A VILÁG KÖLDÖKÉT, ahol az isteni és emberi (METAFIZIKAI ÉS FIZIKAI) szféra ÖSSZEÉR. A (nap)nyilat (sugarat) kezében tartó Apollónból lett a római Apolló, náluk már kifejezetten napisten. Gyógyító és pusztító EGYSZERRE. A pusztítás csak egyfelől jelent pusztulást, másfelől viszont megtisztulást is (gondoljanak vissza a trimurtikra-szentháromságokra). Minden beavatási szertartás lényege. A református Heidelbergi Kátéban "az ó-ember megöldöklése és az új-ember megelevenítése". Ma már csak verbális emléke annak, aminek lennie kellene. Az "aranycsináló" (végső soron analogikusan SAJÁT MAGUKAT "arannyá" változtatni törekvő - az arany az URALOM - királyság - fizikai megjelenítése, ezért kapott Krisztus is aranyat a napkeleti mágusoktól) alkimistáknál a "solve et coagula", "oldj és alvassz", azaz "köss". De először oldj. Az aztékoknál - ha már visszafele haladunk az időben - a rituális labdajátékok, a Napot jelképező labdákkal (minden ókori labdajáték jelképes volt, ahogy az egész élet jelképes volt, annak összes mozzanatával - ma is az, csak - többnyire öntudatlanul és ellentétesen azzal, ahogy gondolják - mást jelképez), ami után a győztes csapatot FELÁLDOZTÁK. Élővé égették, ahogy - "pokolra" kerülve - a Tollaskígyó is élővé égett az alvilági főzőüstben, miután - labdajátékban - legyőzte - öreg - "pokolbéli" - éjszakai - sötét - önmagát, hogy keleten ifjú Napként támadjon fel újra. A Nap és az arany - is - mint tudják - analóg egymással. 
De persze a köldökről más is eszükbe juthat. Például a SAJÁT KÖLDÖKÜK. Nagyjából a test KÖZÉPPONTJA. Ami fölött körülbelül kétujjnyira a hindu hagyomány szerint az úgynevezett köldökcsakra (a csakra - szanszkrit - pszichikai - energetikai - központ, szó szerint - forgó - "kerék", "örvény") helyezkedik el. A "manipura" (szanszkrit: "DRÁGAKÖVEK VÁROSA" - "mani": "ékszer", "gyöngyszem", drágakő", "pura": "város" ), vagy solar plexus (latin), azaz NAPFONAT. Ha test, ha város, ha fizikai-metafizikai világegyetem: amint fent, úgy lent. Ez az a jelképes hely a testben, ahol a "fent" és "lent" találkozik. Az "én" - jelképes - pontja. Azé az "én"-é, amin keresztül látunk. Vagy AMIBEN látunk. Kérdés, hogy mit. Kérdés, hogy hogyan. 
És ami a világ - nagyon is gyakorlati - középpontja. Teljesen szükségtelen hozzátennem - mert (ez) teljesen evidens -, hogy "számomra". Azt is szükségtelen hozzátennem, hogy "e világ rólunk szól". Már csak azért is az, mert e világ nem rólunk szól, hanem - számomra - RÓLAM. "Másról" pedig érdemben nyilatkozhatok ugyan, szoktak is nyilatkozni, de ennek - mint "másra" vonatkozónak - az égvilágon semmiféle érvényes tartalma nincs, hacsak nem a világnézet zavara. 
Kérdés, hogy hogyan tekintünk erre az "én"-re. Mert kétségtelen ugyan, hogy mindnyájan különálló személyiségek vagyunk, a sokaság részei, de csak addig, ameddig... mondjuk komolyan meg nem betegszünk. Ameddig el nem jutunk arra a mezsgyére, ami illúzió és az illúzió megszűnte között van. Ahol a fizikai "világ" kezd VÉGTELENÜL NEHÉZ LENNI. Ahol - mindenféle vonatkozásban - megszűnnek a "nemek", nincs már "der", "die", csak és kizárólag "das". A heideggeri "das Man", ami ettől kezdve saját - fizikai - egzisztenciánkra is vonatkozik. (A német "man", "valaki", és a "der Mann", "az ember", "a személy" összevonása, mint a teljes elszemélytelenedésé.) Hogy Heidegger honnét tudta, nem tudom. Lehet, hogy nem is erre gondolt? Akkor nem mondta volna a létre ("Sein"), hogy "Sein zum Tode", "lét a halál felé". Én eddig kétszer tapasztaltam. Még egyszer biztosan tapasztalom majd. 
"Animula, vagula, blandula / Hospes comesque corporis
Quae nunc abibis in loca..." "Lelkecske, kóborka, dévajka / Testem vendége, s társa te, / Mely tartományba utazol?" (Móra Ferenc fordítása) Hadrianus római császár halálos ágyán írt versének részlete. Ha ő írta, ha nem, ha ott, ha nem, lényegtelen. Tapasztalatból ennyit tudok csak, öt-hat éves korom óta. Hogy ez marad itt. A lényegtelenség. A teher. De hová leszünk? Az milyen? Nem tudom. "Az" nem egy hely. És ha nem egy hely, akkor nem is "valamilyen". Majdnem teljesen biztos vagyok benne. 
"Ego sum via, veritas et vita." Többek között a budapesti Szent István Bazilika felirata. János 14,6. Mi másban lehetne, mint (a három szinoptikus mellett) a Biblia egyetlen gnosztikus evangéliumában. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Egyik megközelítésből Ő. A másik megközelítésből én. De nem az út, nem az igazság és nem az élet, csak az út, igazság, élet TÜKRE. Ha láttak Drakula-filmet, tudják belőle, hogy a "halottaknak" nincs tükörképük. Most akkor képzeljék el ezt FORDÍTVA. 
Oké, de az nem lehet, hogy ebben ki is merüljön a történetünk! Pedig lehet. Ebben kimerül. A tükör csak egy eszköz. Virtuális történetünk van. Olyan, amilyet a program lehetővé tesz. Ráadásul minden tükör TORZÍT. Teljesen torzításmentes tükör nincs. Nem mindegy? Ha úgyis virtuális az egész. Nem, kérem. Nem mindegy. Azért nem mindegy, mert.. hadd próbáljam meg érzékeltetni. Ha már úgyis szóba került a világnézet zavara. Látták Daniel Keyes: Az ötödik Sally című könyvének színpadi prezentációját, esetleg olvasták a könyvet? Egy Sally ​Porter nevű pincérnő a főhőse, aki úgynevezett multiplex személyiségzavarban (disszociatív vagy többszörös személyiség nevű pszichiátriai betegségben) szenved (nem keverendő a skizofréniával). Ő öt különböző személyre tudta ráültetni saját énjét, Önöknek most elég lesz kettő: egyik a tükörben, másik a tükör előtt. És ahogy ott álldogálnak, felszólítják Önöket, hogy mutassanak magukra. Hova mutatnak? A tükörképükre? De ha nem a tükörképükre, akkor ARRA, AKI NINCS A TÜKÖRBEN.
"Vagyok, aki vagyok." Exodus (Kivonulás könyve) 3,14. Nem magyarázható tovább. Ameddig fel tudom fogni, addig és annyiban nem cáfolható, és nem szorul további bizonyításra. 
Hát kérem, ez az axióma. Ez az "én" másik nézete. Geometriailag az egy dimenziós egyenesen a nulla dimenziós pont, ami se térben, se időben nincs

Részlet az Őrölj malom, őrölj-ből