2018. dec 17.

A kerekasztal reménye

A kerekasztal reménye

kerekasztal.jpg

Kereszty András

Az adventi tüntetés sorozat most más, mint amit megszoktunk Orbán alatt. A kormánypártiak most azon élcelődnek, hogy milyen tüntetés az, amikor néhány ezer ember össze-vissza mászkál Budapesten, ellenzéki képviselők eltorlaszolnak egy lépcsőt a parlament üléstermében, majd két nappal később a tévészékház sminkszobájában várják, hogy beolvashassanak valamilyen petíciót. Gúnyolódni lehet, röhigcsélni is. De! Csak az igazán ifjak, a nyeretlen kétévesek nem tudják, miként kezdődtek a dolgok 1989-ben. A nagyon öregek még arra is emlékeznek, hogy mi volt 1956 első hónapjaiban. A rendszerváltozás nem úgy kezdődik, hogy a hatalom bástyái hirtelen ledőlnek. Abból mészárlás lesz. Lásd romániai forradalom. Úgy kezdődik, hogy megroppan a hatalom magabiztossága. Hogy is mondta drága jó Lenin elvtárs: az alul lévők nem akarnak a régi módon élni, a felül lévők nem tudnak a régi módon kormányozni.

Úgy kezdődik, hogy a miniszterelnök riadtan nézeget a tiltakozástól és sípolástól hangos parlamentben, és berendeli maga mellé a testőreit. Úgy kezdődik, hogy a Parlamentnél egy sátorban az összes ellenzéki párt egy-egy képviselője beszél a tüntetőkhöz. Úgy kezdődik, hogy együtt mennek be tiltakozni a Kunigunda utcai média központba a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, az MSZMP, a Párbeszéd honatyái két független képviselővel együtt. Hogy a szakszervezeti szövetség csatlakozik a tiltakozókhoz.
Jön a Karácsony, jön az újév most a tiltakozás hullám valószínűleg elcsendesül. Hamarosan mindenki bejglit eszik majd, kormány, ellenzék, tüntetők és rendőrök. De ezek a jéghideg forró napok megmutatták a változás lehetőségeit. Vigyázó szemünket 1989 tavaszára vethetjük. Most először vannak együtt az ellenzéki pártok és a szakszervezetek. És vannak még, akik nem vettek részt a jelenlegi tiltakozásban. Például Márky-Zay Péterék mozgalma. Az Ellenzéki Kerekasztal azért alakult meg 1989-ben, mert az ellenzék szét volt forgácsolva, urbánusok voltak és népiek. És a közös program összehozta őket.
Mit követel most az ellenzék? A rabszolgatörvény azonnali visszavonását; kevesebb rendőri túlórát; független bíróságokat; Európai Ügyészséget; független közmédiát. Csupa olyan téma, amiről később a kormánnyal is tárgyalni lehet. Az 1989-es kerekasztal a köztársasági elnök megválasztásának szabályaival kezdett.
Január-február alkalmas arra, hogy a hangos tiltakozás helyett összeüljön egyeztetésre, hosszú távú taktikai megbeszélésre az Ellenzéki Kerekasztal, hogy kellően felkészüljenek az Orbán-rezsim ellenes erők 2019 tavaszára, nyarára, őszére.

Kép: Ellenzéki Kerekasztal 1989

Szólj hozzá

ellenzék kerekasztal Tüntetések