2018. sze 06.

Lecsó reality

Lecsó reality

lecso.jpgGellért András
Tegnap eszembe jutott Palika, akivel egykoron kollégák voltunk, mostanság pedig a nejével, Alindával együtt beköltözött a tévébe, egy reality műsorba, de Palikából nem sokat láttam, mert amikor bekapcsoltam a tévét, már túl voltak a hamburger készítésen (ez volt a nagy feladat, amiért pontokat is kaphatnak a versenyzők,) de elég szarul sikerülhetett, mert a hegymászós sisakot viselő nej nem csattant ki az örömtől, be is szólt a férjének (azt nem igazán értettem, miért kell a konyhában bukósisak), mint kiderült, pénzt is buktak a kotyvasztással. Lemaradtam hát erről, utána Palikát nem is láttam többé, csak a többieket, a hét kilójától megszabadult izzadós popsztárt, és az illusztris csapatot, akik közül valaki- talán Szilvi? - lecsót főzött a társaságnak. Ettek is boldogan, tunkoltak a szaftból, mikor megjött egy párocska, de ők lemaradtak a kajálásról, amit a pasas viccesen meg is jegyzett, "nekünk nem is hagytatok?". Végül a popsztár összekapart nekik egy tál maradékot, ünnepélyesen átadta, ekkor újabb poén következett, "mi ez itt benne, bogár?"
Szilvinek a szőke szakácsnőnek nagyon fájt ez a megjegyzés, azonnal sírva is fakadt, mert mint futtában hallani lehetett, "kiteszem a lelkem, főzök itt, erre beszól", de a többiek is felhúzták magukat, szó szót követett, Szilvi duzzogva bőgött tovább, aztán a későn érkező párból a nő is könnyezett egy sort, mert az ő embere maga a szívjóság, baromi jó a humora, kár, hogy ezt nem értik mások, utána a szomorú csajt vígasztalta egy másik nő, "engedd el" mondta neki, majd együtt elmentek sétálni, (előtte még zuhanyoztak, ezt maguk jelentették be, de nem mutatta a kamera) közben pedig az étkezőben még mindig ez volt a téma, hogy ki a paraszt és ki nem, mert ugye a Szilvi milyen rendes, hogy lecsót főz a társaságnak.
Ez ment hosszú perceken keresztül, főműsoridőben, a legmenőbb tévében. Minimum negyedóra a lecsóról, amit csak azért voltam képes végigszenvedni, hátha látom még Palikát.Egy másik médiumban okkal mondta azt Csepeli György, hogy világjelenség az elszellemtelenedés. A lecsóról nem beszélt.

Szólj hozzá

Lecsó Gellért András szatíra