Kereszty András
Most itt van ez a türk-dolog. Október végéig biztosan elleszünk vele. Nyelvészek elemzik majd, hogy mekkora marhaság az, amit miniszterelnökünk a magyar és a türk nyelvek testvériségéről mondott. Példákat is hoznak majd Orbán Viktor korábbi megnyilatkozásaiból, amikor még tudomásul vette a finnugor nyelvek rokonságát. És miközben az alig létező ellenzék ezen rágógumizik, megcsinálja csöndben legújabb bűvészmutatványát. Mondjuk létrehozza a Sajtókamarát. Ezentúl ő mondja meg, hogy ki az újságíró. Semmiképen sem az, aki a MÚOSZ újságíró igazolványával próbálja bizonyítani ezt.
Azt se vette észre senki, hogy (maradjunk a sajtónál), hogy leghűségesebb fegyverhordozója Szöllősi György megcsinálta a Magyar Sportújságírók Szövetségét. És sajtóbelépőre a meccsekre az jogosít, ha valaki ennek az MSSZ igazolványát lobogtatja.
Orbán Viktor minden negyedévben odahajít egy koncot népének elégedetlen fele elé. Tessék, rágódjatok rajta. Mondjuk van olyan, hogy illiberális demokrácia. Hogy lehet egy demokrácia nem liberális? Ja, keresztény. Kereszténydemokrácia. De a kereszténydemokrácia nem liberális? Mi magyarok viszont nagyon keresztények vagyunk. Szűz Mária országa. Tudjuk. Szent István intelmeiből meg kifelejtjük azt, hogy „az egy nyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”. Hadd keresgélje ezt az oppozíció.
Most meg új barátaink. Mi vagyunk a legnyugatibb türkök. A legkeletibbek nyugaton és a legnyugatibbak keleten. Tessék, tessék vitázgatni erről. És már készül a következő országos beszédtéma a 68-asok leváltása és a 90-esek felemelkedése. Kik azok a 68-asok? És mitől 90-esek a mai Csörgheő Csulik? Aztán következik a Nyugat alkonya és Kelet hatalomátvétele. Honnan szedi ezt zseniális kormányfőnk, a közvélemény etetője. Hát bizony liberális szerzők liberális lapokban vagy liberális kiadók által kiadott könyveiből. Akik folyton vészharangokat kongatnak. Orbán fölismerte, hogy elő kell kaparni valahonnan egy liberális rémálmot, aztán bedobni a közbeszédbe, mint tényt. Aztán pedig csak olvasni kell a sajtószemléket és röhögve csapkodni a térdet.