Gaál Péter

"Bösztörpusztán, a Magyarok Országos Gyűlésén elhangzott beszédében Boldog István fideszes parlamenti képviselő bejelentette, hogy: ... örömmel jelentem..., hogy az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján, már a tavasszal előkészített, csak szándékosan be nem nyújtott törvényjavaslatot be fogom nyújtani, és emléknappá fogjuk nyilvánítani a pozsonyi csata napját." 
Hát ez - a briliáns stilisztikai interpretáláson felül - tényleg nagyszerű. Persze néha nem ártana átruccanni, és megszemlélni (a jelenleg) Szlovákiát - elég sokat járok oda -, a szegényebb vidékeket (pl. Galánta) és az inkább kirakatot (pl. Kassa vagy Komarno-Révkomárom) is, hogy mondjuk hány hajléktalant lehet az utcán - nem csak fekve - látni. Nekem eddig egyet sem sikerült. Pozsonyban persze biztos vannak, az főváros. 
De folytassuk az Origo hírcsemegéjét. "Boldog István egyébként régóta nagy hagyományőrző, otthonában, Kétpón építették fel a Történelmi Magyarország Emlékparkot, aminek a 2015-ös átadó ünnepségén Kövér László is beszédet mondott. Az emlékparkban – ahol kövekből rakták ki a történelmi Magyarország térképét – Czupp Pál fafaragó népi iparművész alkotásait, a hét honfoglaló vezért, illetve Árpád és Attila hun király szobrait helyezték el. Az ostormenettel kezdődő avatáson sámán is énekelt, regölt, idézett szellemet és nyitott dimenziókaput."
Hujujuj. Sámán. A keresztény Magyarországon. Plusz a szellem, szegény feje, hogy még minimum ezeregyszáz év után se hagyják békén. És a dimenziókapu (Kovács József - a "sámán" - energiakapunak hívta). Nekem egyből az jutott az eszembe, hogy esetleg át kellett volna menniük is rajta, ha már nyílott, házelnököstől. Kár, hogy nem egy fekete lyukba nyílt. Még nagyobb kár, hogy ... de ő valószínűleg épp meccset nézett vagy táplálkozott. Szóval, hogy nem Vele. Frenetikus élmény lenne számára, garantáltan, pláne, ha igaz annak a bizonyos nyelvnyújtogató, huszadik századi kozmopolita fizikusnak a vélekedése, miszerint semmi baja nem történne közben, annak dacára, amit mi látnánk. Külön haszon volna, hogy egy fekete lyukból elég bajos visszatérni. Esetleg Hawking-sugárzás formájában. De hát nem kívánok én Neki semmi rosszat, magunknak sem, csupán esetleg annyit, hogy lakjon jól a kecske, de maradjon meg a káposzta is. Oké, nem az összes, de valamennyi mégis. Az a kevéske, ami még maradt a kecskék után.
Volt persze katolikus pap is - ha már Géza fejedelem szolgálhatott két úrnak, mi se maradjunk le, gézai értelemben, mert egy mai ősmagyar szemrebbenés nélkül meghazudtolna azzal, hogy "ő is Ő", ami persze igaz, csak úgy tűnik, ezt Géza még nem így gondolta -, műdal is, egy csinos hölgy előadásában, a műdalt székely himnuszra keresztelte a buja fantázia. Miért ne lennének székelyek Szlovákiában is, ha már Romániában vannak? Apropó, szellem. Őseink szelleme, mondta a sámán, akit itt táltosnak hívtak - végtére is mindegy, írná Hamvas -, az egy Isten által, amit a kettős kereszt jelképez. Hogy a kettős kereszt mit jelképez, azt én tudom, ugyanakkor nem világos, hogy ő vajon tudja-e? Mindenesetre vicces volt ez így. Megint a Kazohinia jutott eszembe, nem tehetek róla. 
- Miért jelképe a kettő az egynek?
- Azért, mert az egy három. 
Ezt kivételesen nem Szathmári Sándor írta, hanem én, most, de akár ő is írhatta volna, vagy nagy tisztelője, Karinthy Frigyes. Dehogy három az az egy, ami kettő, lelkesedne Vajk-István apukája. Minimum négy