2018. júl 13.

Az esőcsináló asszony

Az esőcsináló asszony

Búcsú Török Monikától

torok_monika.jpgGellért András

Pár perce olvastam a döbbenetes hírt, meghalt Török Monika újságíró. Képtelen vagyok elhinni. Sosem találkoztunk személyesen, nem is beszéltünk telefonon, de mégis heti kapcsolatban voltunk. Ismeretségünk egy róla szóló és neki elküldött írással kezdődött. Akkor azt írta, "jól kezdődött a napom." Fájó szívvel, ezzel búcsúzom tőle.
Az esőcsináló asszony legendája nem a múltban megbúvó rejtélyes és szövevényes történet. A különös, leginkább a jövőbelátás képességével megáldott nőszemély a számítógépek és laptopok monitorjain, vagyis éppen itt a szemünk láttára vált megkerülhetetlen orákulummá. Korábban csak annyit tudhattuk róla, hogy mindenféléket irogat, sajátosan egyéni, remek stílusában, szeret nagyokat enni, inni, elsősorban frissen csapolt habzó söröket, és sokszor engedi szabadjára a lelkében élő fenevadat, ami azt jelenti, képes verbális értelemben megfeledkezni úrasszony mivoltáról. Gyermekeit, vélhetően a számmisztika iránti vakhite miatt Egyeskének, Ketteskének, Hármaskának és Négyeskének nevezi, emberét pedig Csodapasiként említi az időjárásról szóló szóló napijelentéseiben. Van macskája is, a legendás vadász hírében álló Görényke. E szorgos háziállat rendszeresen megajándékozza az esőcsináló asszonyt a hajnaltájban levadászott, immár kihűlt és megbontott testű egérhullákkal, melyeket a küszöb elé helyez.
Az esőcsináló asszony valójában csak mostanában szembesült önnön tehetségével. Pár hónappal ezelőtt ugyanis arra lett figyelmes, hogy amikor a frissen mosott ruhát kitette száradni messzi földön híres botanikus kertjének közepébe, akkor perceken belül megérkezett a monszuneső. Ha azonban nem került ruha a szárítóra, akkor egy csepp eső sem esett, hanem perzselően tűzött a Nap.
Mivel okos asszony hírében áll, ezért kísérletezni kezdett. Először csak a bugyiját és a melltartóját tette ki száradni, cseperegni is kezdett azonnal. Ha azonban már az Egyeske, Ketteske, Hármaska, Négyeske és a Csodapasi alsóneműit is kiteregette, könnyed zápor kezdte öntözni a csipesszel rögzített ruhaneműket. Ezt követően kimosta a szomszéd teljes ruhatárát, vitte a szokott helyre száradni, akkor pedig már egyenesen özönvíz hullott rájuk.
Mikor erre rájött, tudta, új dimenziók nyílnak meg előtte. Ha a falujában szikkad a föld, tehát szükség lenne esőre, azonnal megy és tereget, érkezik is hamarjában egy dagadt felhő, éppen oda ahova kell. Az esőcsináló asszony a 21. század szolgálóleánya, ezért immár az interneten teszi közzé, mikor mos és szárít legközelebb, így mindenki nyugodtan készülhet a kiadós esőre és annak várható következményeire. Meterorológiai előrejelzései immár annyira pontosak, hogy a magukra valamit is adó médiumok csakis az ő prognózisait használják.
Holnap száraz idő lesz, mert az esőcsináló asszony pihenni szeretne. Se főzés, se mosás, csak egy krigli sör. Persze lehet, hogy mégis meggondolja magát és bepakol a mosógépbe.

 

Szólj hozzá

Török Monika Gellért András Esőcsináló asszony