Hát, a labdarugó vb idején erről beszélni kell. Ballai József a Nemzeti Sportban hallatlanul érdekes cikket írt. Többek között : „Csodálom, hogy még senki sem rukkolt ki a nemzeti himnuszok betiltásának, beszüntetésének ötletével. Azt hittem, bizonyos fórumokon legalább a labdarúgó-világbajnokság rajtja előtt felvetődik ez. Hiszen minden meccs felvezetéseként lejátszódik ugyanaz a jelenet: felsorakozik a két csapat, felcsendül a jól – vagy kevésbé – ismert dallam, a gyepen kétszer tizenegy játékos, a lelátón ki tudja, hány ezer néző énekel szívre tett kézzel, átszellemült arccal valami olyasmit, amire a harmadik évezredben a „píszí" véleményalkotók saját értékrendjük szerint könnyedén rásüthetik: ez bizony tömény nacionalizmus, sovinizmus, kirekesztés, uszítás.” És szépe sorjában elmondja, hogy miként tüzel harcra az amerikai himnusz, amely a britek elleni, 1812-es háború idején íródott, a szerzőt egy erőd ágyúzása ihlette meg többek között e sorokra: „Oh, mondd, a csillagokkal borított lobogó még ott lobog-e a szabadság országa és a bátrak hona felett?" Vagy, hogya másik pólus, az orosz sem adhatja alább: „Oroszország a mi szent államunk, Oroszország a mi szeretett országunk. Erős akarat, hatalmas dicsőség a tiéd, örök időkre." A britek az Úr áldását kérik uralkodójukra, győzelmeket, boldogságot és diadalt kívánva neki. A franciáknak pedig ott a Marseillaise. A portugál himnusz britek ellen szólít kűzdelemre: „Fegyverbe, fegyverbe! Hazánkért harcolunk. Az ágyúk ellen menetelünk, menetelünk!" Lehetne hosszan sorolni, aztán jövünk mi.
„Himnuszunk inkább fohász, nemzeti imádság. Megszentelt helyeken, helyzetekben tökéletesen alkalmas arra, hogy áhítattal itassa át hallgatóit. Sportesemények előtt viszont nem kifejezetten kelti azt a gerjedelmet, amitől a játékos rögvest nekiugrik a vetélytárs torkának. Ráadásul a dallamvezetése, a ritmusa, a hangtávolságai miatt roppant nehezen énekelhető, derék szurkolótáboraink sajnos nem ritkán kerékbe is törik. Annak idején Gallowich Tibor, a második világháború utáni futballkapitányunk sem véletlenül szavalt az öltözőben Ady-verset a fiúknak.” Érdekes és gondolatébresztő az, amit Ballai ír.
Annyiszor és annyiszor jutott már az eszembe sportesemények idején, hogy nem a magyar nép zivataros századairól kellene a stadionban énekelni. Hiszen ott van nekünk a Rákóczi Induló! A második számú himnuszunk. „Magyarok Istene, rontsd a labanc hadát, Közeleg az óra csata riadóra, Hogy a magyar akarata, csata vasa, diadala mentse meg a szomorú hazát. Hős Rákóczi népe, kurucok, előre!” Ki a labanc? A velünk szembeszáll. Erre már lehetne focizni, kézilabdázni hölgyeim és uraim.

Kereszty András