Ülök a langymeleg délutánban és elképzelem, amint megölelek egy fideszest. A gondolattól egészen átforrósodom, rohanok hát gyorsan a fürdőszobába lehűteni magam, nehogy tüzet fogjon a ruhám. Tegnap hallottam ezt az ötletet, egy szónok mondta a népnek, mindenki öleljen meg egy fideszest. Szerinte így indulhatunk el a nagy nemzeti megbékélés irányába. Egy öleléssel. Eddig csak a feleségemet ölelgettem, meg a gyerekeimet, apámat, anyámat, anyósomat is, mert belevaló asszony, de sosem szorongatnám őket pártszimpátia alapján. Ez a helyzet másokra is érvényes, ráadásul nincs senkire nagybetűkkel kiírva, hogy kire szavaz. A szónok arról nem szólt, hogy fideszes is ölelhet-e fideszest, vagy mit tegyünk abban az esetben, ha éppen egy fideszes akar ölelkezni velünk, bár ennek kicsi az esélye, továbbá ne vesszünk el a részletekben.

A béke ügye azonban számomra is fontos, talán a legfontosabb kérdés, így eljátszom hát a gondolattal, mi lenne ha mégis...?

- Zsolti, gyere közelebb.
- Miért, nem hallasz?
- De hallak.
- Mit akarsz?
- Megölelni.
- Mit?
- Megölelni.
- Itt a büfében?
- Kimehetünk a folyosóra is.
- Be van kamerázva minden.
- És?
- Mit és? Rajtunk röhögne a biztonsági osztály.
- Nem érdekel.
- Neked elment az eszed.
- Dehogy ment. Éppen ellenkezőleg. Végre közelednénk egymáshoz.
- Minek közeledjünk?
- A békéért.
- Nem vagyok én meleg.
- Én sem. Nagyon szeretnélek megölelni.
- Ebből elég volt. Megyek dolgozni.

Sosem adom fel. Megpróbálom a házban lakó egykori vezérigazgatót megölelni, aki régi fideszes káder, igaz már nincs a csúcson.

- Jó reggelt!
- Jó reggelt.
- Látom te is mindig cipekedsz.
- Csak a szemetet viszem le.
- Én is a kukákhoz megyek. Menjünk együtt.
- Nagyon sietek.
- Én is. De ha leértünk megölelhetlek?
- Mit?
- Szeretnélek megölelni.
- Viccelsz?
- Nem viccelek. Gyors leszek.
- Egy házban lakunk, de nem vagyunk barátok.
- Tudom, de lehet, hogy ha megölellek, akkor azok leszünk.
- Bocs, de tényleg sietek. Szia.
Eszembe jut a régi interjúalanyom, akivel egyszer összefutottam egy gyerekzsúron. Akkor már igazi nagymenő volt. Milliós öltöny, óra, cipő, autó. Emlékszem a köszönés után azonnal hátat fordított nekem, de egy ölelés bizonyára sokat segíthetne. Esetében a gyors, célirányos közeledés a meglepetés erejével hatna.
- Ez mi volt?
- Ölelés.
- Kértem én ilyet? Nem kértem. Akkor? Mit akart ezzel?
- Megbékélni.
- Miért kéne megbékélni? És éppen magával? 
- Nem akartam rosszat. 
- Ki maga, hogy ölelget engem? Tudja ki vagyok?
- Persze, hogy tudom. Ezért csináltam.
- Na menjen innen vagy kidobatom.
Holnap lazább napom lesz, jövök-megyek majd a városban, biztosan találok valakit akit magamhoz szoríthatok. A népemért mindenre kész vagyok.

Gellért András