Mata Attila festett egy majdnem Archipenko rajzot. Ugyanaz a csonka kúp fej, hasáb kar, korong mellkas, mint az orosz kubista mesteré, csak az egész valahogy barokkosabb, türelmetlenebb, nyugtalanabb. Mata azonban ennél súlyosabb dolgokat is elkövet a kubizmus rovására. Hommage á Picasso-ja elnagyolt térelemekből összezsúfolt szerkezet, amelyben már maga az anyag, a festett bronz, is meglehetős blaszfémia, Festője meg úgy mutat fel palettát és kezet, hogy az majdnem naturális az Avignoni kisasszonyokból leszármazott fejhez képest.

Mata kubizálása nem ujjgyakorlat. Ha ráhangolódunk erre a kihívó stílustiszteletre, hamarosan felfedezzük, hogy a bronzszerkezetbe applikált, fából készült kvázitéglái ellenére a Luxusnő valóban magakelletőn ül, a Gólem kis mérete ellenére a cédulára vár, és a valóban monumentális Fekvő minden idők „heverő nő” plasztikájához hasonlóan fejez ki nyugalmat, erőt, és bizony, még asszonyiságot is.

Azaz: a kubizmus megidézése és igen sajátos átértelmezése, elvont konstruktivitás és figuratív utalások, brutális, nyers anyaghatások és a ma számára anyagellenes technikák és matériák. Ezek teremtik meg Mata plasztikájának ellentéteit és feszültségeit, állításait és tagadásait, azt a nagyon is komolyan veendő kétértelműséget, amely társait, a Morph csoport tagjait más-más fokozatban jellemzi.

A 2005-ben szerveződött, akkor öt-, ma három tagú alakulatban Kalmár János plasztikja csendesebb. A címeiben is gyakran megerősítést kapott „lelki”, meg „törékenység”fogalmakkal azonban nem akar feltétlenül megegyezni a nézői tapasztalat. Hiszen már az Elmélkedés leegyszerűsített, ráadásul kék emberformája is íves, súlyosan egyszerű, és bizonytalan statikájával is szilárd.

Rá kell jönnünk, hogy Kalmár is tiszteli és provokálja a kubista-konstruktivista elődöket, csak egészen más eszközökkel és más lélekkel, mint Mata. Hasábjai, trapezoid lemezei csaknem szabályosak. Csak amikor végigtekintünk a Lelki gravitáció műcsoport erdején, amikor felfedezzük, mily törékenyek-sérülékenyek a hosszú, vékony szárak végén vitorlázó háromszögek, akkor látjuk, hogy milyen védtelen és bizonytalan geometria ez.

Érzelmes konstruktivizmusnak nevezhető ez a szobrászat. Bármennyire szerkezetes, már-már geometrikusan felépített a Lelki gravitáció V., nagy szomorú csőrformától válik csüggedt, szomorú szerkezetté, s bármennyire vidor, eleven, csaknem kaján a Lelki gravitáció III., komolyságát a látszólagos síkgeometria biztosítja.

Ha Kalmár az érzékenységével erősíti-opponálja a konstruktivitást, a harmadik Morph-tag, Szabó Tamás a kíméletlenségével teremt kettősséget. Hagyján, hogy fejszobrokat borít szögekkel, s fest ki Yves Klein-, azaz harsogó kékre (Kék fej), s hogy bronzplaszikát mázol be (már megint: festett bronz) ragacsosnak tetsző, ki tudja, milyen festékkel. Szabó ellenszenve, tiltakozása odáig lendül, hogy az egyébként is riasztó Első tanú fából készült portréját ólommal, de a Lyukas szeműét bronzba öntött cipővasakkal borítja, és a kétségeket nem hagyó Menet életnagyságú figuráit is sűrű szögekkel idegeníti messzire.

Legkíméletlenebb darabjai mégis textilmunkák. Azok a ki tudja, milyen múltat megélt, mely funkcióból kikopott hímzések, amelyek Szabó (festett?) portrésorozatához alapként szolgáltak. Laposöltéses piros szájak, rózsaminták, amelyekből arc, piros pozsga lett, keresztszemes gránátalma motívumok orr gyanánt. Szabó természetesen kiegészíti a kapott-szerzett alapanyagot, egy-egy brutális kék vonallal, fekete kontúrral megerősíti az orr vonalát, a hímzéstöredék száj kerületét, így lesz végképp bizarr, tragikomikus és kíméletlenül komisz a képcsarnoka.

Ha tetszik, amorf. Mert ha szabad játszani a csoport nevével, látni kell, hogy lényegük kubizmus, konstruktivizmus, matyó hímzés alaktalanná, amorffá alakítása, amelynek eredménye más, új, kellemetlenül mai művészet. Morph, amely görög szóösszetételekben formát, alakot jelent. Mondjuk: antropomorf.

Morph. Műcsarnok, .2018. november 11-ig

 

Rózsa Gyula

 

 

Kalmár János: Elmélkedés, 2017. Fotó: janoskalmar.com

Mata Attila: Luxusnő, 2005. Fotó: Mono Galéria

Szabó Tamás: Metamorfózis XVIII., 2018. Fotó: Est.hu