Horváth András

Pedig jóindulatúan figyelmeztették. Az utolsó utáni esélyt is megadták neki: "Ha most jól felelsz, még megúszhatod."
De ő inkább támadott. Veszettül támadott. 
Már a saját korábbi szövetségeseit sem kímélte. Úgy mint itthon. 
A képébe hazudott mindenkinek. Úgy mint itthon.
A politikai és a gazdasági zsarolás változatos eszözeit használta. Úgy mint itthon.
Populista szélhámosságokkal fedte el az alkotmányos alapjogok módszeres megsértését. Úgy mint itthon.
Tizenkilencre mindig lapot kért. Úgy mint itthon. De most nem jött be. Sargentini legyőzte őt. Okos érvekkel, elvakultság nélkül és szerintem valódi érzékenységgel egy olyan nép iránt, amelyet egy szélsőséges, gyűlöletkeltő, kirekesztő hatalom tart fogságban már elég régóta. Orbánból persze azok a tulajdonságok, amik Sargentininél megvannak, abszolút hiányoznak. Ahová ő eljutott onnan már nincs visszaút. Ez a tegnapi vitában is élesen megmutatkozott.

Megdőlt egy mítosz: Orbán sem verhetetlen. Ő sem tehet meg mindent következmények nélkül. S előbb-utóbb itthon is eljut majd ARRA a pontra. Mert képtelen váltani. Mert képtelenek leállni. Mert senki nem meri leállítani. S hiába a médiafölény, a megfigyelés, a megfélemlítés és a tökélyre fejlesztett megosztó politika, bármikor jöhet egy cunami, ami elsöpri az egész "legfőbb politikás" pereputtyával együtt. Magyarországból nem lehet sem Oroszországot, sem Törökországot csinálni, bárhogy is szeretné. S szerintem népszavazást sem merne megkockáztatni az Unióból való kilépésről. Egyrészt mert retteg attól, hogy a nép bármiben is ténylegesen véleményt nyilváníthasson, másrészt pedig azt azért ő is felméri, hogy egy ilyen kezdeményezés kudarcra van ítélve. Mert a többség ebben az országban európai polgárnak tartja magát, még a saját hívei közül is. Harmadrészt pedig ott vannak az uniós támogatások, amiből a hatalmát és a gazdasági hátországát építgeti szélsebesen. Mert ő is tudja, hogy semmi nem tart örökké.

Egy nagyobbacska csoda történt szerdán az Európai Unióban: az uniós képviselők elítéltek egy olyan kormányt, s annak vezetőjét - NEM AZ ORSZÁGOT ÉS NEM A MAGYAR NÉPET -, aki úgy gondolta, hogy büntetlenül lehet szembehelyezkedni az Unió demokratikus alapértékeivel, s büntetlenül lehet sárba tiporni saját polgárainak az alapjogait az Unió nyugati felének biztosított gazdasági és politikai előnyökért cserébe. De szerencsére addig jár a korsó a kútra ...
Most kezdek rá büszke lenni, hogy európai polgár (is) vagyok.