Benkovits György

Ma talán nem mindenki tudja, miért is nevezik a szentendreiek a Rózsakert lakótelep előtti Duna parti területet Postás strandnak és miért védik ennyire féltékenyen. A kérdés első részére a válasz a képviselő testület egyik 1923-as ülésének jegyzőkönyvében találhatjuk meg. „Posta és műszaki felügyelőség bérlet iránti kérelem a Duna parti fürdő felállítása tárgyában „ Módosított szerződés. A város …. a vázrajzon feltüntetett 600 négyszögölet 1924.évi január hó 1-től 1953. évi december hó 31-ig terjedő időre bérbe adja 12 q búzáért amely minden év augusztus hó elsején fizetendő a Pest vidéki búzának a tőzsdén jegyzett középárfolyama szerinti összegért, mint bérért, illetve az úri jog elismeréséért. Indoklás: A haszonbérbe adott területértéri terület , közvetlen a Duna parton fekszik,a városnak semmiféle jövedelmet nem nyújt , amiért is. (…) az összeg méltányos és teljesen megfelelő. A bérbeadott területen a köztisztviselők részére dunai strandfürdő létesíttetik, amelyet csak is saját részükre belépődíj nélkül vesznek igénybe, amiért jelenszerződés városfejlesztés szempontjából is jóváhagyandó volt. A bérleti időtartamra itt eszközölt fásítások és egyéb befektetések végett lett ily hosszú időtartamra megállapítva.” Bár szerződést a város pontosabban az állam 1949-ben semmissé tette hiszen a Duna parti 11-es út építésekor a töltéshez szükséges föld biztosítására akkora bágergödröket ástak a strand melletti terülteken, hogy az szinte megközelíthetetlenné lett, de hát ki gondolt 1950-ben arra, hogy a szerződés biztosította jogai érvényesítéséért perbe menjen a magyar állammal szemben. Aztán ott volt a Mannász gödör és focipálya is amely eldózerolása a közösségnek még ennél is jobban fájt. Mert hát itt voltak évtizedekig azok a rangadók ahol még az Óbudai Gázgyári pesti csapatát is legyőzte a szentendrei. Szóval komoly sérelem volt, de nem volt mit tenni ellene. Megígérték hogy lesz új pálya. Lett is a KISOK-on ( Ady Endre út 5-7.) de ezt meg a város ivóvizének biztosítása érdekében szántották be az ötvenes évek végén. Talán ebből is látható, hogy a város nem csak területek hanem emberek élményekkel történetekkel, érzelmekkel is akik nem csak az un. racionális érdekek alapján alakítják ki véleményüket. Öregedvén egyre inkább meggyőződésem, hogy a múltban is város fejlesztésben a legnagyobb hibákat akkor követték el, „amikor figyelmen kívül hagyták vagy tudatosan elutasították a tradíciót, azt a közös értéket, amelyet a mai várostervezés mint „genetikus kódot” szokott említeni, s amely a ma is élhető és szerethető városainkat létrehozta és fenntartja. Mert az a közös kulturális kód, amely alapján a közösség megszervezte az élethez szükséges alapmintákat és amelyeket mi ma építési szabályokkal, törvényekkel, építési bírságokkal próbáljuk meg egyre reménytelenebbül helyettesíteni a közösség és tér kapcsolatának évszázadokon átívelő egyik legfontosabb törvénye. De mielőtt még bárki ez letudná azzal, hogy ez mindig a felülről jövő „ a múltat végképp eltörölni” ránk erőltetett akarata volt, az nagyot téved. Ugyanis számos esetben éppen a látszólag rendszerkritikus szakma harcolta ki ennek, az akkor „avitt gondolkodásnak” a felülírását, túlhaladását és születtek léptékében talán rendben lévő, formailag talán megfelelő, de lényegüket tekintve városidegen megoldások és épületek is Szentendrén. S hogy erre a magyarázat anno az volt, hogy kezelhetetlen, agresszív és bunkó volt a megrendelő, vagy hogy „fentről leszóltak” esetleg az „így sikerült, jó ide ez is” a lényeget tekintve teljesen mindegy. Ezek a Vukovich mondatok jutottak az eszembe, amikor azt látom, hogy vannak ma is akik a rózsakerti fórumot is szeretnék letudni azzal, hogy ezt nem erre célra szervezték és egyébként is egy korábban megszerzett előjogaira féltékeny, felheccelt embercsoport megnyilvánulása volt, akik szembe mennek a haladással, és a magánbefektető jóindulatával. Csakhogy, az ezt hangoztatók valami különös ok miatt elfelejtkeznek arról, hogy bár egy városban is a jogszabályok (rendeletek) jelenítik meg a közakaratot és a képviselő-testületi többség közjóról vallott és kitűzött céljait, de ha a jogalkotók figyelmen kívül hagyják, nem értik, érzékelik vagy tudatosan elutasítják a tradíciót, a közös értéket, figyelmen kívül hagyják a „genetikus kódot” akkor nem várost építenek. Még akkor is, ha ezt jó szándékú tudatlansággal teszik. S bár a várostervezési tudomány már régen felismerte, hogy a klasszikus művészeti, esztétikai megközelítés és a modernizmus (funkcionalista gondolkodásmód) mellett és helyett eredményesebb, ha a várostervezésben a viselkedéstudományok eredményeit használja kiindulási pontként, de ezt mintha ma Szentendrén nem ismernék eléggé. Helyette a közösséggel való együttműködés mintha valamiféle terhes gyorsan letudandó kötelező kűr, felesleges időtöltés lenne nem pedig a várostervezés és fejlesztés egyik hatékony módszere. Pedig ennek a módszernek éppen az az erőssége, hogy érzékenyebb, a társadalmi igényekre gyorsabban, rugalmasabban képes reagálni, és ezért kevesebb receptet, de sokkal több megfigyelési tapasztalatot kínál a tervezéshez.