Képzeljünk el egy húszas évei elején járó cigány bányászt, aki öt általános iskolai osztályt végzetten, vájár szakképesítéssel Budapestre érkezik. Kísérjük el, lássuk, mi történik vele. Felveszik a Csepel Vas- és Fémművekbe segédmunkásnak, napi nyolc órát dolgozva a gyár esti iskolájában egymásután teszi le az osztályvizsgákat, néhány év múlva a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium esti tagozatán találjuk. – Verseket ír, József Attila a kedvenc költője, kötetét magánál hordja, s az egyik magyar órán – befejezve a röpdolgozatot – az Ars poeticát fordítja cigányra. Avatott tanára a „mással foglalkozótól” elkéri a pad alatt készült versfordítást, felolvastatja a fordítóval, és másnap kiteszi az iskola faliújságjára.
Az Ars poetica fordítását, néhány versét közli a Nagyvilág és a Világosság, ’79-ben megjelenik első, Uzhe Jilesa, Tiszta szívvel című verskötete. Közben továbbra is fizikai munkát végez, cigány-magyar kisszótárt szerkeszt, lovári nyelvkönyvet ír. Az egyik - magyar és lovári nyelven írt verseit közlő - folyóirat szerkesztője megkérdezi, nem akar-e tanítani? Ösztönzésére a rákospalotai Lila iskola képesítés nélküli tanítója lesz, majd diplomát szerez a budai tanítóképzőben, és hozzákezd az Újszövetség lovárira fordításához.
Racionálisan alig követhető, érthető emberi teljesítmény. Költői, műfordítói pályaképének, közéleti szerepének megrajzolása, méltó, értő bemutatása meghaladja az erőimet. De azt nem tudom megállni, hogy fel ne villantsam néhány, számomra megrázó sorát. Az első vers, amit valaha tőle olvastam (a Dal), így kezdődik:

Felettem az ég/sosem volt kék/füst takarta mindig a napot/

Csillag nem ragyogott fölöttem, /apám temető mellett lakott.

Mikor a nyolcvanas évek végén, a rendszerváltás utáni eufóriában az akkor legszegényebb, magyarcigányok lakta faluba hívtak, segítsek a tanítóknak gyereket vonzó iskolát teremteni, az első – szorongással teli úton (hogyan is lenne jó hozzákezdeni) Babits Cigánydalának a sorai jutottak eszembe. Babits az anyja hátán vándorló kicsinek, a „háti jószágnak” mondja: … teneked mind jó vidék/mindenütt csak kék az ég. Mintha Choli Babitsnak felelné: felettem az ég sosem volt kék.

A legjobban Magyarország című verse érintett meg:

Magyarország, te szent nagy fényesség/Kelj fel, ébreszd fel magad/

Van kenyered, van vized elég/S mégis éhezik sok szegény fiad/

Éhezik kenyérre, éhezik a szépre/éhezik nagyon az emberségre

Mintha Ady sorai ihlették volna: „…éhe kenyérnek, éhe a Szónak, éhe a Szépnek hajt titeket". Hogy milyen tapasztalatokból születtek ezek a sorok? Egerben egy konferencián 2013-ban (!) ezt mondja: Tiszabodon nincs szemétszállítás és folyó víz, tüdőbaj, hastífusz ütötte fel a fejét, a házakban patkányok vannak.
„Egy csomó véletlenen múlott, hogy én most nem alkoholista utcaseprő vagyok…” – mondja másutt. – A véletlenek között ott van első tanítója, Sóvágó Gizella, akit 73 évesen is néven nevez. „Többre vagytok képesek” – mondta annak idején a hatéves Cholinak és a többi elsősnek. És ott van középiskolai magyartanára, aki felismerte, hogy a pad alatt készült cigány nyelvű szöveg műfordítás.
Pedagógus pályáját képesítés nélküli napközis nevelőként kezdte, és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola adjunktusaként fejezte be. A rákospalotai Lila iskolában szerzett tapasztalatairól részletesen mesél. Videóra vett vallomásából megtudjuk, hogyan született a hetvenes években a szülői értekezletekből először egy rákospalotai cigány-klub, majd a Rom Som (cigány vagyok) együttes, és az azonos nevű, első magyar cigány nyelvű újság. – Zsá Dévlészál! (Menj Istennel!) - Isten veled Choli! Velünk maradsz, midannyiunkkal, akik Magyarországon élünk, gádzsókkal, cigányokkal. Velünk vagy, többek között a Szeptember végén cigányra fordított daktilusainak ritmusában, és abban, hogy Neked is, nekünk is „tisztességes, európai gondolkodású, jézusi erkölcsű emberek kellenek.”

Kereszty Zsuzsa

Kép: Pintér Sándor festménye

Az írás megjelenik a Tanítóban is