2018. jún 28.

Ketten gyülekeznek

Ketten gyülekeznek

dron_moszkva_ter.jpgGellért András
Nemzeti Nemzetvédelmi Főügyészség Különleges Ügyosztály Drón Bázis, irányítószoba, 2018. június 29. délután 14 óra 17 perc, három nappal a törvény kihirdetése után. Jelen vannak a NNFKÜDB vezetői Foszforosi Endre tábornok és helyettese dr. Kemény Béla különleges főügyész, a törvényalkotók képviseletében Aknássy Róbert Jr. parlamenti képviselő, frakcióigazgató, valamint Epper Géza főtörzsőrmester fedélzeti mérnök és Hangári Péter százados, drónpilóta. És hogy ne feledkezzünk el az események krónikásairól sem, a miniszterelnöki engedéllyel a drónszobában tartózkodó Kép és Hangrögzítő Alap munkatársairól, akik azonban nem kérdezhetnek, csupán kamerájukkal rögzítik a történelmi eseményt. Ma először lehetnek tanúi, amint a paragrafusokat tiszteletben tartva, azt alkalmazva megkezdik a jogszabályok alkotta rendelkezések végrehajtását. Az új törvény szerintgyűlés a legalább két személy részvételével közügyben való véleménynyilvánítás céljából tartott nyilvános összejövetel”.
Feszült pillanatok ezek, hiszen minden most vizsgázik. Gépek és emberek bizonyítják, szükség van rájuk, éppen úgy, mint a gondosan előkészített törvényre.

- Epper főtörzsőrmester, hol járunk éppen?
- Máris mondom tábornok úr, de előbb lekérem a koordinátákat. Péter továbbítsd a számítógépes adatokat.
- Igen, máris a monitoron vannak az adatok, ezek szerint a repülési magasság 340 méter, repülési sebesség 40 km/óra, földrajzi koordináták, 13. kerület, Váci út-Lehet-tér delta.
- Köszönöm. Várjuk a parancsot Foszforosi tábornok úrtól.
- Igen, de első ízben ez a megtisztelő feladat Kemény Béla különleges főügyészé, kérlek Bélám utasítsd a kollégákat, mit tegyenek.
- Köszönöm, ne is húzzuk az időt, kezdjük meg az ereszkedést.
- Parancsot vettem, ereszkedünk. 40, 35, 32, 30, 27, 25 méter.
- A monitoron éles a kép, de még mehetünk lejjebb.
- 24, 23, 22, 21, 20.
- Itt álljunk meg. A gépet még nem észlelték?
- A hőkamerák adatai szerint sikerült észrevétlenül berepülni a célterület fölé. A főügyész úré a döntés, hogy menjünk-e még lejjebb.
- Tömegszűrést kérek, és a fókuszprogram indítását. A zárt részbe be tudunk hatolni?
- Természetesen a piac belső terében is képesek vagyunk repülni. Kérek engedélyt a különleges légi tevékenység alkalmazására.
- Az engedélyt megadom. 
- 3 méter, 2, már csak egy, fordulunk. Sebesség 25 km/óra.
- Mit lát Epper?
- A gép a tojás és tejtermék sor felett repül, a behatolást továbbra sem érzékelték. 
- Rendben, kérném a picture nagyítást.
- Nagyítás elvégezve.
- Nagyszerű. A képviselő úr döntése alapján további fókuszpontosítás történhet.
- Igen, igen, máris látom, remélem önök is észlelik a kép bal alsó sarkában a gyanús jelenséget, arra kérnék fókuszlást, igen, ez tökéletes. Tudunk közelebb repülni?
- Természetesen képviselő úr.
- Hangfunkció működik?
- Tökéletesen.
- Akkor kezdjük meg a megfigyelést. 
- A két nénire gondol képviselő úr?
- Ebben az esetben kérem mellőzzük a néni kifejezést, célszemélyek a megfelelő törvényi meghatározás. Ketten vannak, beszélgetnek, ez már kimeríti a törvényszegés alapesetét. Kérem a mikrofont élesítést.
- A vétel jó, kép éles, hang kristálytiszta.
- Kép és hangrögzítés funkció elindult.

- Marikám, ilyet én még nem láttam. Most is tőle vetted?
- Csak nála szerzem be. Még sosem csalódtam Ernőben.
- És már ma felhasználod?
- Persze. Nem gond ez, hamar elkészülök vele.
- Megint nyolcból lesz?
- Úgy az igazi. A jó metélthez sok tojás kell.

- Hallják ezt kollégák?
- Igen, főügyész úr.
- A Beton és Acél Műveleti Akciócsoport készen áll a bevetésre?
- Természetesen. A templom mögött várakoznak a BKV konténerben.
- Még néhány mondat és lecsapunk.

- Szilvikém, átjöttök ma délután?
- Nagyon kedves vagy, de nem holnapra beszéltük meg?
- Marikám, elfelejtetted? Kedd van, máról volt szó.
- Tényleg, igazad van. Akkor délután összejövünk és kibeszéljük a dolgokat. Az unokák pedig kapnak palacsintát.

- Akció indul! Ha ellenállnak, ne finomkodjanak!
- Értettük.

A Hang és Képrögzítő Alap beszámolója szerint a délutáni órákban a hatóságok nagy erőkkel elfogták, majd a Gyorskocsi utcában előállították K. Mária 78 éves és T. Szilvia 81 éves nyugdíjasokat, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a törvény megszegésével. Az előállított személyekre vélhetően több évnyi elzárás vár, hiszen ketten beszélgettek. Ügyükben gyorsított eljárást alkalmaznak, ítélet holnap délelőtt várható.

 

Szólj hozzá

piac törvény drón Gellér András