2018. jún 02.

Most még vízzel...

Most még vízzel...


hajlektalan_foldon.jpgBruck András

Középkorú férfi feküdt a járdán, a Szent István körút forgatagában. Akkor figyeltem fel rá, amikor két éttermi dolgozó egy vödör vízzel éppen leöntötte, hogy kelljen fel, ne feküdjön ott, aztán csak álltak, és nézték, ahogy a férfi kinyitja a szemét, és csuromvizesen, zavarodottan makogja, miért, miért?
Nem nevezhető ritka látványnak, hogy a koszos, bűzlő, takarítatlan főváros valamely pontján koszos, bűzlő, ellátatlan emberek hevernek padokon, aluljárókban vagy legtöbbször csak a fal mellé lecsúszva. Ezek a még élő, lélegző, bomló testek ma már éppoly részei a világhírű látképnek, mint a Halászbástya, vagy a Parlament, ahol az elmúlt években hozott kegyetlen törvények egyre csak növelik az ilyen szerencsétlen sorsúak számát. 
Tényleg, miért? Én is ezt kérdeztem a két pincértől, akik közül egyik se volt több 20-22 évesnél. Miért öntöttétek le? Azt felelték, azért, mert miatta nem ülnek le a teraszra az emberek. Zavarban voltak, látszott rajtuk, hogy amit tettek, nyilvánvalóan főnöki utasításra, nem tartják a pincérmunka magától értetődő részének. Mégis megcsinálták, holott akár enni is adhattak volna neki. 
Pár éve valószínűleg még nemet mondtak volna, ha egy éttermi főnök ilyen undorító dologra kötelezi őket. De a falak gyors ütemben omlanak, a kormánymédia újnyilas-házmester újságírói hatékonyan terjesztik a halálos kórt, a magyar társadalmat felzabáló kíméletlenséget és gyűlöletet. 
A férfi még mindig a földön feküdt; vagy nem akart, vagy nem tudott felállni. És ha továbbra sem kel fel, mit csináltok vele, felgyújtjátok, vetettem oda a két pincérnek, és otthagytam őket. Még hallottam, hogy az egyik azt feleli: jaj, dehogy! 
Jaj, dehogy? 
De hiszen néhány év alatt egy egész nemzetet szadista gyilkossá lehet tenni. És ahol 2018-ban embereket listáznak, festékkel öntik le a gyermekalapítvány autóját, az ételosztást tiltják, százszámra folyik a kilakoltatás, az új SS-törvény (StopSoros) börtönnel sújtaná menekültek megsegítését, ott miért ne történhetne meg, hogy mire véget ér ez az újabb négy év, egy járdán heverő hajléktalant nem vízzel, hanem benzinnel locsolnak le a pincérek?

Szólj hozzá

pincérek hajléktala leöntik