Bedő J. István

Írásom címét loptam ugyan, de jó szándékkal. Szabó Illés könyve ugyanis lényegében (ha nem is konkrétan) ott kezdődik, ahol a címben említett mű (Somogyi Tóth Sándor Gyermektükör című regénye) kigombolyodik. Ez a Szénszünet – mármint az 1956 novemberében kezdődő – ugyanolyan átfestése volt az azt megelőző hónap eseményeinek, mint ahogy átfestés, címkézés lett az OSE (októberi sajnálatos események) kifejezés is, meg a történelemkönyvek tartalma, a közbeszéd, a (hivatalos) sajtó hangja egészen 1988/89-ig.
Ez a vékony kötet mindenféle fondorkodás, prekoncepció nélkül csak elmondja, mi volt fontos, mi fontatlan az akkor 8-10 éves gyerekeknek. Nemigen értettek semmit a világból, a felnőttek tetteiből és/vagy gondolataiból. Csak a felszínt látja a főhősünk, meg a haverjának, Sepsinek a kisebb-nagyobb gazemberkedéseit, azt adja vissza.
Szabó Illés, aki a klasszikus megfogalmazás szerint minden volt már, csak akasztott ember nem (lásd lejjebb az életútját), többszörös hályogkovács: amibe belevágott, azt előgyakorlat nélkül jól csinálta. Sikerült neki. (Ezt kevesek tudják így előadni.)
A Szénszünet gyermeki látásmódja tökéletes. Nem pontosítja a regény idejét, de a kortárs olvasó azonnal leveszi magának, hogy a Rajkék újratemetésével kezdődik, átszáguldunk októberen, belecsöppenünk a főváros számos részét szétlövő orosz tankok felvonulásába, majd a halottak, áldozatok temetése.A helyszín az egyik forró zóna, a Ferencváros: a Boráros tér meg a Corvin köz környéke, amelyik a legtöbb ágyúzást szenvedte el. Ennek megfelelően a majré (nem lenne helyénvaló e szövegben a rettegés szót használni) is a legnagyobb. Aki itt fegyverhez jut és lövöldöz, az egyaránt lehet hősködő vagy – az utókor szemében – hős. De ott a regényben az még csak jelenidő, a történelmi távlat nélkül.
A látószög végig megmarad földközelinek – és ez a legnagyobb lelemény –, gyerekhősünk beszámol a légópincébe hurcolkodás, a pinceélet apróbb-nagyobb fordulatairól. Sajátos közelképeket ad: pitiáner intrikák, hatalmas hőzöngések, villámrandik és rutin-kurválkodások, piások, lumpenek kavarognak ebben a bujkáló életben. Mindezt áthatja a röhejes, az olvasónak mulatságos kisszerűség, meg főleg az „egy nap a világ” életérzés.
Kortárs lévén magam is pont így éltem át 56-ot, a pincébe rejtőzést – csak a mi házunk a kívül esett a harckocsik útvonalán, viszont éppen a Bem téri laktanya és a Fő utcai börtön közé voltunk szorulva… De az, ahogyan Szabó megörökíti gyermektükrében az átmeneti közösséggé válást, majd ennek elmúlását, az bizony keményen hiteles, pontos – vagyis bárhol történhetett ugyanígy.
Fájdalmas, és éppen ettől (is) nagyon jó könyv Szabó Illésé.

A szerző:

Szabó Illés volt rakodómunkás, ejtőernyős kommandós, tanár, labdarúgó edző. Újságíróként beutazta a világot. „Éltem cigányok, csövesek között, voltam álruhás BKV-ellenőr, gyilkosságok során intézkedő rendőr, adósok lakásait feltörő hatósági személy. Ott voltam Kádár temetésén, Bush elnök és Billy Graham látogatásán, vállalatok összeomlásának pillanatában, találkoztam a sors számkivetettjeivel. És ott voltam külföldön is, ahol nagy dolgok történtek. Voltam a román és a koszovói forradalomban, az Enver Hodzsa rémuralma alatt nyögő Albániában, Vlagyivosztokban, a zárt városban, Dél-Afrikában az apartheid idején, és ott voltam abban a mexikói stadionban is, ahol egy hatost rámoltak be a szovjetek a magyar válogatott kapujába.” Színpadi szerzőként is ismert, több tévésorozatban (Kisváros, Öregberény, Az öt zsaru) dolgozott forgatókönyvíróként, több alkalommal bemutatkozott filmrendezőként. Több hazai és nemzetközi díja van, a Filmakadémia tagja.

Olvass bele