Soós Viktor Attila

Angelo Amato, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa május 1-jén, Szombathelyen boldoggá avatta Brenner Jánost. Brenner János rábakethelyi káplánt 1957. december 14-érõl 15-ére virradó éjjel betegellátás ürügyén egy 17 éves fiatalember kihívta a rábakethelyi plébániáról, és útközben máig ismeretlen tettesek harminckét késszúrással megölték. Két bírósági tárgyalássorozat után két embert is halálra ítéltek gyilkosság vádjával, azonban később mindkettőjüket felmentette a Legfelsőbb Bíróság, és anyagilag rehabilitálták őket. Azonban a valódi elkövetõk mind a mai napig hallgatnak. Nem tudjuk, hogy kik ölték meg a fiatal káplánt. Brenner János nem vett részt semmilyen politikai eseményben, nem tett olyat, ami miatt meg kellett volna ölni. A gyilkosságról Soós Viktor Attila készített tanulmányt. Ebből közlünk részleteket.

Brenner plébános vallásos családba született. Jellemző, hogy mind a három fiú testvér, László, a legidősebb, József a legkisebb, és ő, a középső gyerek papi pályára lépett. Nagyapjuk, Brenner Tóbiás Szombathely polgármestere volt.
A gyermekeken keresztül az egész család életét meghatározta a ciszterci renddel kialakított kapcsolat, hiszen az elemi iskola elvégzése után először László, majd őt követve János is – 1942. június 27-én – felvételt nyert a Ciszterci Rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziumába. János, mint korábban, itt is kitûnõ tanuló volt. Osztályfőnöke Felegyi Román a többi ciszterci tanárral együtt nagyban meghatározta az ifjú János gondolkodását és hivatását.
1948. januárjában Rákosi Mátyás bejelentette, hogy a párt ez év végéig le fog számolni a „klerikális reakcióval”. A parlament június 16-án megszavazta 33. törvényt: „a nem állami iskolák fenntartásának az állam által való átvétele, az azokkal összefüggő vagyontárgyak állami tulajdonba vétele tárgyában”. Ennek nyomán 6505 egyházi iskola került állami tulajdonba. Brenner János – aki ekkor a 7. osztályba járt – úgy érezte, hogy az államosított iskola szellemisége nem az ő felfogásának való. Ezért, László bátyját követve,e Zircre ment. Felöltötte a ciszterci novíciusok fehér ruháját, és ezzel együtt a Tóbiás nevet kapta rendi nevének. Zircen is államosították a ciszterci gimnáziumot. Ezért Endrédy Vendel ciszterci apát a helyi monostorban nyitotta meg a gimnázium négy felső osztályát, ahol az elbocsátott szerzetes tanárok tanítottak. Mivel az iskola hivatalosan nem működhetett, így a bizonyítványt és az érettségit államilag nem ismerték el.
A ciszterci apát a papi hivatás megmentése céljából létre hozta létre a teológiai elõkészítõ iskolát, az úgynevezett „világi oblátusok” intézményét. A ciszterci szerzetes-papi életre hivatást érzõ ifjak, az oblátusok a monostorban éltek, de elkülönítve a többi szerzetestõl.
Brenner János befejezve gimnáziumi tanulmányait hivatásának megfelelően Zircen maradt, és 1950. augusztus 8-án jelentkezett novíciusnak. A tizenkilenc novicius lelki életének vezetését magiszterükre, Sigmond Lóránt atyára bízta a rend. De a szeptember 7-én kihirdetett 1950/34. törvényerejû rendelet a rend működését megszüntette. 185 szerzetes pap és 44 növendék tartozott a magyarországi ciszterci kongregáció kötelékéhez. 1950. szeptember 7-e után mindenki mehetett arra, amerre látott. Komoly problémát jelentett a szerzetesek számára a civil ruha beszerzése, ugyanis a rendelet előírta azt is, hogy szeptember 21-e után a rendi ruhát nem viselhetik. Brenner János budapesti Hittudományi Akadémia világi hallgatója lett két szemeszteren át, miközben 'Sigmond Lóránt atya vezetésével titokban végezte novíciusi évét. A novíciusok illegalitásban rendszeresen, de különböző helyeken találkoztak, hogy a hatóság figyelmét ne vonják magukra. Általában a Budai-hegyekben, vagy egy csendes, zavartalan helyen gyűltek össze néhányan, és ott hallgatták a teológiai előadásokat. Naponta vettek részt szentmisén, de mindenki egyedül ment más-más templomba, hiszen az illegalitásban mûködõ novíciusoknak kerülniük kellett a nagyobb összejöveteleket, nehogy az államvédelem felfedje, és utána letartóztassa őket. Érdekes momentum Sigmond Lóránt életéből, hogy minden papírfecnit, amire valamit is feljegyzett – a felhasználása után – összetépett, és a kanálisba dobott. Tette ezt azért, ha letartóztatják, akkor ne találjanak semmilyen terhelő bizonyítékot nála.
Egy év letelte után, 1951. augusztus 19-én Sigmond Lóránt kezébe tette le első szerzetesi fogadalmát Brenner János Anasztáz,mivel Endrédy Vendel zirci apát ekkor már börtönben volt. Miután a rendi vezetés már látta, hogy a kommunista diktatúrának egyhamar nem lesz vége, ezért úgy döntött, hogy a novíciusok egy részét külföldre juttatja két csoportban. A menekülők egyik csoportját azonban Ausztriában, még a szovjet zóna területén az osztrák csendőrök elfogták és átadták a magyar hatóságoknak. Ezekre a fiatalokra börtönbüntetés várt. A másik csoport sikeresen Ausztrián át Rómába, majd az Amerikai Egyesült Államokba menekült,, és ott megalapítói lettek a dallasi ciszterci közösségnek.
A rendi elöljárók azzal kívánták biztosítani a növendékek jövőjét, hogy felvételüket kérték egyházmegyei szemináriumokba, illetve hittudományi főiskolákra. Brenner János Anasztáz az 1950/51-es tanévet a budapesti Hittudományi Akadémián végezte civil hallgatóként. A tanév befejezése után felvételét kérte a szombathelyi egyházmegye kispapjai közé. Felvételi kérelmét Kovács Sándor megyés püspök, ismerve a családot, boldogan elfogadta. Azért, hogy szerzetes mivolta napvilágra ne kerüljön, Szombathelyre, az egyházmegyei szemináriumba rendelte, ahol 1951 őszén folytatta Budapesten megkezdett tanulmányait. Sigmond Lóránttal levelezés útján tartotta a kapcsolatot, aki óvatosságból dátum nélkül és egy „M” betű aláírásával küldte biztató leveleit.
A szombathelyi szemináriumban Brenner János az első vizsgáját 1951. december 21-én tette le. Ebben az időben különös helyzetben voltak a szerzetes növendékek. Fogadalmukkal és lelkületükkel az adott szerzetes közösséghez tartoztak; ezzel püspökük és elöljáróik tisztában voltak, viszont társaik legnagyobb része erről mit sem tudott. Szerzetesi elkötelezettségüknek semmilyen jelét sem mutathatták. Erre a titkolózásra azért volt szükség, mert ha valakiről kiderült, hogy szerzetes múlttal rendelkezik, azt azonnal eltávolították a szemináriumból. Kovács Sándor szombathelyi megyés püspök 1954. decemberében diakónussá, 1955. júniusában pappá szentelte a fiatal Brenner Jánost. A rábakethelyi plébános mellé helyezték káplánnak. Ez a helység Szentgotthárd második kerülete, közvetlenül a magyar–osztrák határ mellett található. A plébániához négy másik község tartozott: Magyarlak, Máriaújfalu, Zsida és Farkasfa.
„János atya” eleinte kerékpárral, majd később egy Csepel motorkerékpárral látta el kápláni feladatait. Abban az időben nem volt könnyű motorkerékpárhoz jutni, fõleg egy papnak, hiszen névre szólóan utalták ki. Egy késõ õszi estén, amikor hazafelé tartott Farkasfáról, az erdőben ismeretlen személyek fahasábokat hajigáltak eléje, de ő ügyes manőverezéssel ezeket kikerülte. Hazatérése után ezt mondta a plébánián: „Na kievickéltem. Nem volt szerencséjük!” – és jót derült az eseten. Aztán, nem sokkal később történt a gyilkosság. 1957. december 14-e volt. A plébános aznap nem volt otthon, ő a 10 kilométerre lévő Farkasfára gyalogolt át, ahol gyóntatott, majd egy ismerős családnál aludt. Málcsi néni, a házvezetőnő is elköszönt a káplántól, ő a saját házában lakott. Búcsúzáskor ezt kérdezte: „Na tisztelendő úr, most nem fog félni? Egyedül marad.” A fiatal káplán ezt felelte: „Óh, Amál néni, mitől félnék?”
A nyomozás megállapítása szerint éjfél körül egy tizenhét éves fiatalember, Kóczán Tibor zörgetett be a plébániára. A káplán kinézett szobája ablakán, és beengedte, mert ismerte a fiút, aki korábban ministráns volt. Tibor elmondta jövetelének okát, hogy nagybátyja súlyos beteg, szentségekkel kellene ellátni. Brenner János tehát ismerte a fiatalembert, ezért nem talált semmi gyanúsat a kivételes éjjeli hívásban. Felöltözött, magára vette a karinget és a stólát, majd a télikabátját. Ezután együtt fölmentek a templomba, ahol a betegek olaját és az Oltáriszentséget burzába helyezte, és a nyakába akasztotta.
Miután kijöttek a templomból, a káplán ezt kérdezte a fiútól: „Nagyon rosszul van a nagybácsi? Sürgős a betegellátás?” Tibor csak ennyit felelt: „Igen”. Mire János atya: „Akkor menjünk a gyalogösvényen, hogy minél előbb odaérjünk.” Tehát a káplán a rövidebb úton, a dombháton keresztül indult el Zsidára. Magával vitt még egy elemlámpát is, amivel világított a sötétben. Tibor azzal az indokkal, hogy késő van, és otthon már várják, elköszönt a káplán atyától, aki ismerte a helyet, ahová hívták.
Az erdő szélén már várták és rátámadtak. Megpróbált elmenekülni, Zsida felé rohant. A támadók többen voltak, a vetésben maradt nyomokból lehet erre következtetni. Egy tanú ezt vallotta: „Amikor vasárnap reggel elmentünk megnézni a gyilkosság helyszínét, a vetésben két különböző férfi és egy női cipősarok nyomát láttam.”
A falu szélső házaiban kiáltásokat hallottak, majd ilyen szavakat: „Vigyázzatok arra fut...”; „Ne bántsatok!”; „Istenem segíts!” Az áldozat a rúd-elemlámpájával védekezett. Miután leütötték a szemüvegét, nehezen tudott tájékozódni, mivel elég erős dioptriás szemüveget viselt. A rúd-elemlámpát a támadók megszerezték, és ezzel többször fejbe verték az áldozatot, és 32 késszúrással megsebesítették. A védekezés azért is volt nehezebb, mivel Brenner János nem csak az életét védte, hanem bal kezét az Oltáriszentség fölé helyezte, így óvta azt. A káplán atya valójában nem a késszúrásokba halt bele, hanem ennek következményeként, rengeteg vért veszített, megfulladt az átvágott torkán megakadt vértől.
Támadói a még élő káplánt lábánál fogva húzták a tett helyszínéhez közeli Somfalvi-ház mögé. Az volt a szándékuk, hogy beledobják az ott lévő száraz-kútba. Azonban a kutyák hangos ugatására a ház lakói felébredtek és villanyt gyújtottak. A gyilkosok megijedtek és a szemben levő domb felé menekültek. Somfalvi Sándorné és lánya, Somfalvi Katalin, miután elcsendesedett a környék, előmerészkedtek házukból, és a földön fekvő alakban felismerték Brenner János káplánjukat, aki erősen vérzett. Mivel a kés a légcsövét is átvágta, ezért erősen hörgött. Közben Somfalvi Sándor is fölébredt, aki disznóölés utáni álmát aludta. Közel ment az áldozathoz, mert meg akarta nézni, hogy mi történt vele. Azonban édesanyja rászólt, hogy ne nyúljon hozzá, mert erősen vérzik, és nehogy belekeveredjen a gyilkosságba. A férfi Szentgotthárdra ment kerékpáron, értesítette a rendőrséget.
Dr. Hantos László ügyeletes orvost a rendőrség hívta, és egy nyomozó kísérte a helyszínre. Mire az orvos kiért, már csak a bekövetkezett halált állapíthatta meg.
Brenner János holttestét Somfalvi Sándorék házának leemelt pajtaajtaján boncolták fel, amelynek közelében kivérzett. A boncolás után, a szentgotthárdi temetõ halottasházába vitték, amit szigorúan lezártak és õriztek. A halottasházat õrzõk lelki világát mutatja, hogy a holttest két napig teljesen mezítelenül feküdt, míg egy jobb érzésű hatósági személy le nem takarta egy lepedővel. A temetést 1957. december 18-ára engedélyezték.
Kezdetét vette egy hatalmas nyomozás, amely a gyilkosság után fél nappal kezdődött el. A kihozott kutyák nem tudtak nyomot venni, holott a kutyák között volt a híres Kántor is, de ő sem ért el eredményt. Azzal védekezett a rendőrség, hogy elõzõ éjjel disznótoros vacsorán vett részt az őrs. Másnap aztán annál nagyobb apparátussal, hosszú időn keresztül folyt a vizsgálat. Egy sereg nyomozó táborozott a szentgotthárdi rendőrségen. A helyszínen maradt kalapról kutyákkal szagot vetettek és az egész falut kiállíttatták, hogy a kutyák mindenkit végigszagoljanak. Minden 16 éven felüli férfinak az iskolához kellett mennie, itt volt a szag-teszt.
A rendőrség a nyomozás során az áldozatra terhelő bizonyítékként egy nővel való kapcsolatot keresett, mivel a meggyilkolt kezében női hajszálakat találtak. Brenner Jánosra nézve azonban semmi terhelõ bizonyítékot nem találtak. A nyomozás során megtalálták a káplán személyi igazolványát a bűncselekmény helyszínétől mintegy 40 km-re lévő Egyházasrádóc és Kisunyom közötti vasúti töltés mellett. A Legfelsőbb Bíróság peranyaga szerint a vádlott, „Tóka Ferenc azon az éjszakán kerékpáron vitte a személyi igazolványt a lakhelyétõl 13 km-re lévõ rátóti vasútállomásra, ahol a 3.53-kor Szombathely felé induló vonatra dobta fel. Érdekes, hogy a 4 óra múlva, 30 km-rel odébb megtalált személyi igazolvány teljesen száraz volt.” Ez szerepelt az elsõ peranyagban. Hét évvel késõbb, amikor Kóczán Tibort vádolták a gyilkossággal, akkor õt azzal gyanúsították, hogy személyesen dobta ki az igazolványt a vonatból a WC-kagylón keresztül.
A rábakethelyi plébánián volt egy betegellátó könyv. Ide azt írták be, hogy kihez mentek és milyen szentségekkel látták el. Amikor a nyomozók kiszálltak a plébániára, ebbõl a könyvbõl kitépték azt a lapot, amelyen Brenner atya utolsó bejegyzése volt azon a decemberi éjszakán.
A rendõrség bejelentette, hogy megtalálták a gyilkost, aki felismerte saját kalapját és megmondta, hogy hová dobta a plébánia kulcsait. A feltételezett tettes bevallotta tettét, majd lejátszotta a bűncselekményt. Tóka Ferencet – aki az első elítélt volt – kétszer, két bíróság ítélte halálra. Három év börtön letöltése után rehabilitálták és kártalanították. ő volt a gyilkos? Esetleg csak őrá osztották, hogy ismerje el a gyilkosságot? – De akkor ki ölte meg a káplánt?
Kóczán Tibor – a fiatalember, aki kihívta Brenner Jánost – véres nadrággal és cipővel ment haza, amiért az édesanyja felelősségre vonta és kérdezte a történtekről. Az édesanya több embernek beszélt a faluban fia viselt dolgairól. Pár hónap múlva a rábakethelyi határőrlaktanya mellett egy katona „véletlenül” agyonlőtte az asszonyt, aki a kukoricaföldön kapált. Amikor felelősségre vonták a határőrt, ő arra hivatkozott, hogy madárra célzott.
Beszéltek arról is, hogy a gyilkosság egyik feltételezett résztvevője kórházba került, ahol szobáját 2 belügyes katona õrizte. Egyedül egy ápolót engedtek be a szobájába. A beteg lázálmában a gyilkosságról beszélt. Ezért öngyilkosságot színlelve kidobták az ablakon. Ápolót pedig, aki hallhatta az elhangzottakat, másnap a szombathelyi Gyöngyös patakba fulladva találták meg kerékpárjával együtt. Megjegyzendő, hogy a víz átlagos mélysége mindössze 40 cm.
1966 tavaszán perbe fogták Kóczán Tibort. Más bűncselekményei mellé még hét évet kapott. A fiú a kérdésre „Ki bízta meg azzal, hogy beteghez hívja káplánjukat?” – mindig ezt felelte: „Nem merek beszélni, mert megbízóim még élnek és félek!” Elismerte, hogy ő hívta ki a káplánt, de megbízói kilétéről semmit sem árult el. Annyi tehát megállapítható, hogy az akkor 17 éves fiatalembernek valami köze volt a gyilkossághoz. Arról azonban soha nem beszélt, hogy pontosan milyen szerepet töltött be, és kik voltak a megbízói. A rendszerváltás után a Vasvármegye című újság 1990 augusztusától decemberéig foglalkozott a rábakethelyi papgyilkossággal. Kóczán Tibor ekkor Zalaegerszegen élt, ahol a lap újságírói felkeresték és kérdezték az üggyel kapcsolatban. Mint ahogy elõtte is, most is azt mondta: „Nem merek beszélni, mert megbízóim még élnek és félek.”
A nyomozók azt akarták bizonyítani, hogy a gyilkosok szándéka a magyarlaki templom építésére félretett pénz megszerzése volt. De miért kellett elcsalni a káplánt és útközben végezni vele? Hiszen a plébánián is megölhették volna, és akkor nem kellett volna visszamenni a pénzért. A gyilkosság helyszínén talált gomb tulajdonosának kilétét a rendõrség nem tudta azonosítani. Kóczán Tibor vádlott és Brenner János sértett kabátjáról sem hiányzott a gomb, sõt az elsõ elítélt Tóka Ferenc peranyagában sem szerepel, hogy az õ kabátjáról esett volna le. Hogy kié volt a gomb, azt mind a mai napig nem tudjuk. Ugyanígy az sem ismeretes, hogy kié volt a helyszínen talált khaki színű kalap. A nyomozás során a kutyák szagot vettek a kalapról, de sem az első, sem a második elítéltnél nem jelzett a kutya, hogy az övé lenne.A plébánia feljárata mellett a falon vércsíkokat találtak, aminek vércsoportját feleslegesnek tartották azonosítani. Ugyanígy elmaradt az azonosítása azoknak a hajszálaknak, amiket a sértett kezében találtak. Furcsa, érthetetlen események...