2018. már 14.

Paizs Goebel overállban

Paizs Goebel overállban

 

pg_3.jpgRÓZSA GYULA

Indulásként a Magyar ugart ajánlom. A huszonhét éves Paizs Goebel korai vásznát, amely nemcsak némi Nyolcak-aktivisták tanulságot mutat kilencszázhuszonháromban, hanem utalásokat a későbbi, érett művekhez is. Az atmoszféra sötét, a lombokat szél hajtja, a legmarkánsabb elem az a farkas tetem, amely a föld barnájába majdnem belesimul. A késői, nagy képeknél emlékeznünk kell erre a világszemléletre.

A másik útmutató a Nyári vihar után lehet. Ez a szemközt látató, nem nagy méretű remek a főiskola elvégzésének esztendejéből, huszonnégyből, a kíméletlen fényzuhatagaival, az átlós csapásokat felfogó kazlaival, a boglyákat futva érintő oldalvilágításával. Egy még mindig pályakezdő elementáris festőtehetségével.

Rejtély marad, nemcsak a kiállításon, hogy miért lesz ebből Paizs Goebel-i életmű. Az Őserdőben meseszép vérszomjassága, amely ott van a második teremben, a Párduc és leopárd (őzet? zergét?) marcangolása, amely most nincsen, az Aranykor gyanús-törékeny nyugalma, amelyre most ismét csak emlékezni lehet.

A szentendrei képtár kiállítása a fokozatokat mutatja. Az Őserdőben I. temperáját, amely színtobzódásával előkészíti, de meleg színű, nagy pillangóival inkább még oldja a ragadozók fenyegető világát, meg a Kakadu fémfestékkel is megélénkített koloritját, amely a vörös csőr és a számonkérő bagolytekintet ellenére inkább szín-gazdag, kevésbé drámai.

Drámaivá, fenyegetővé a Petymeg vászna válik, ennek a sem a neve, sem a mérete szerint nem fenyegető, Paizs Goebel képén mégis vészjóslóan kúszó állatkának az ábrázolása. 1930: alig néhány év telik el a drámai tájak, zaklatott félszimbólumok óta, és a festő egzotikumot keres, saját egzotikumot teremt, ehhez állatkertbe jár témát gyűjteni.

A Petymeg-portré még tömör színű, a nehéz vörösek és sűrű zöldek feszültsége visszafogott, de már ugyanebben az évben, kilencszázharmincban megszületik az említett Őserdőben, egyike a hiteles, teljes remekeknek. Borzongató jelenet: egy folyóvíz egyik partján éles körmű, éles fogú tigris(féle) acsarkodik, készül lecsapni a túlparti őz(félék)re. A ragadozó vészjósló és hatalmas, a veszélyben lévők kicsik és törékenyek, a vízfolyás olyan keskeny, hogy a túldimenzionált támadó mellső lába átérhetné. Ám a drámai helyzetet módosítja a színvilág. A vöröses-lilás partsáv fölé növő üde-zöld vegetáció, a víz kékje, amely olyan tiszta, mint az egyiptomi festészet kékjei, a puha, fehér szegély a sárga állattesten.

Nem tompít, csak módosít a kolorit. Mesehangulatot teremt egy korántsem idilli jelenet körül, és fordítva, a fenyegetés áthangolja, kétségessé teszi a tündöklő színvilágot. Játékos és hátborzongató, fenyegető és gyermeki, már-már tréfás és a maga módján kíméletlen. És mindig törékeny. Az érett, a kiteljesült Paizs Goebel-mű lényegéhez jutottunk. Amelyet olykor ezek az elragadó kolorittal megfogalmazott állattörténetek, máskor, a nem kevésbé mesterfokon talányos emberábrázolások szólaltattak meg. Békét idéző, békét azonnal kétségbe is vonó portrék, amelyek valahogy állandónak veszik ezt az érzékeny bizonytalanságot.

Ha tetszik, egy két háború közötti, sajátos, magyar avantgárd ez. Nemcsak annyiban, hogy az expresszionizmus merész színeit használja és szürreálisan szabad a képzeletvilága. Abban is, ahogyan ez a példátlanul magányos festészet különbözik a kortársak, a szinte évjárattársak, a békét fenségesen óvó Szőnyi, a proletár Derkovits vagy a középosztályos népbarát Aba Novák piktúrájától.

Akkor is kitetszik ez, ha a mostani kiállítás mintegy munka közben mutatja be a festőt; az útját a főművekhez, amelyek ezúttal nagyrészt távol maradnak. Mondhatni, a munkás, az overállos Paizs Goebel van jelen a festőtárs Bánovszky ismert Kettős portréjáról, s kevésbé a sötét öltönyös, reprezentatív főszereplő a szentendrei alapítók ismert csoportfényképéről.

 

Kép: Paizs Goebel Jenő: Műteremben, 1930

 

Néma, álmodó kertek – Paizs Goebel Jenő. Szentendrei Képtár, 2018. május 6-ig

 

 

Szólj hozzá

kiállítás Szentendre Rózsa Gyula Paizs Goebel Jenő