Meghalt Philip Roth, a világ egyik legismertebb, legtöbbet olvasott írója. Charles McGrath – mondhatjuk így – a kedvenc újságírója volt. Az elmúlt esztendők során több alkalommal is készített vele interjúkat. Ez év januárjában is elment hozzá beszélgetni. Mint írja, tudni akarta, hogy mit csinál Roth azután, hogy 80 éves kora óta nem ír. Szúdokuzik? Tévé-sorozatokat néz? Ez az utolsó interjú, amely e-mailen keresztül készült. „Kell egy kis idő a válaszaimhoz” - mondta az író. A Haza most közli az utolsó interjú fordítását.

C.M: Hamarosan 85 éves lesz. Milyen érzés öregedni?

P.R.: Még néhány hónap és elhagyom az idős kort és az igazán öreg korba érek. Naponta minden lépéssel közelebb kerülök az Árnyak félelmetes Völgyéhez. Jelenleg minden nap végén meglep, hogy még mindig itt vagyok. Mikor este ágyba bújok, mosolygok, és arra gondolok, „még egy napot éltem”. És aztán ugyancsak meglepő felébrednem nyolc órával később, másnap reggel, és újra folytatni. „Átéltem egy új éjszakát”, ami ismét megmosolyogtat. Mosolyogva alszom el és mosolyogva ébredek. Örülök, hogy még élek. Mi több, mióta ez van, mióta elkezdtem nyugdíjat kapni, hónapról hónapra az illúzióm támad, hogy ez a dolog sohasem ér véget, persze tudom, hogy egy pillanat alatt véget érhet. Ez pontosan olyan, mintha egy nagy kockázattal bíró játékot játszanék, és minden esély ellenére folyton nyernék. Majd meglátjuk, meddig tart a szerencsém.

C.M. Abbahagyta a regényírást. Hiányzik azóta az írás, vagy visszatér a regényhez?

P.R. Nem tudom. Hét éve abbahagytam a szépírást, és azóta a dolgok nem változtak. 2010-ben azt írtam „Minek írjak”, hiszen erős a gyanúm, hogy már megírtam legjobb munkáimat, és mostantól minden más gyöngébb lesz. Akkoriban nem éreztem azt a fizikai és kifejező erőt, szellemi frissességet, hogy elindítsak egy erőteljes, hosszan tartó, kreatív támadást egy olyan bonyolult struktúra ellen, amilyen egy regény...Minden tehetségnek megvannak a határai, - a természete. A kiterjedése, az ereje, az élettartama. Nem lehet örökké gyümölcsöző.
C.M. Ha visszanéz, milyennek látja íróként eltöltött több mint 50 évét?

P.R. Szárnyalás és nyögés. Frusztráció és szabadság. Inspiráció és bizonytalanság. Bőség és üresség. Lángolás és zavar. A kettősség hullámzása, amelynek minden tehetség ellenáll. És a rettenetes magány. És a csönd: 50 év egy csendes szobában, mintha egy medence alján ülnék, és kipréselni valamit ebből a csöndből, amely ha minden jól megy, napi jutalomként egy használható szöveg ajándéka.

C.M. A „Miért írjak”-ban idézi “Writing American Fiction,”( „Amerikai Irodalmai Írni ”) című híres esszéjét, amelyben megállapítja, hogy Amerika realitásai annyira őrültek, hogy azokat nem éri utol az írói képzelet. 1960-ban mondta ezt. És most? Előrelátta valaha is azt az Amerikát, amilyenben ma élünk?

P.R. Egyikünk se képzelt el olyan Amerikát, amilyenben ma élünk. Senki sem gondolta, hogy a 21. század katasztrófával köszönt az USÁ-ra, kivéve talán a gunyoros H.L. Meneckent, aki, mint ismeretes az amerikai demokráciáról azt mondta „vadszamarak sakálokat imádnak”. A legsúlyosabb katasztrófa nem a orwelli Nagy Testvér rettegett alakjában, hanem egy komédia dell'arte nevetséges bohócának formájában. Milyen naiv is voltam, amikor azt hittem, hogy 1960-ban Amerika abszurd időket él. Milyen különös. De mit tudtam és 1960-ban 1963-ról, vagy 1968-ról, vagy 1974-ről, vagy 2001-ről, vagy 2016-ról?

C.M. 2004-es regénye az Összeesküvés Amerika ellen hátborzongatóan jövőbe látó. Amikor megjelent sokan úgy vélték, az a Bush-kormányzatot értékeli, pedig a párhuzamok meg se közelítették azt, ami most látható.

P.R. Akármilyen jövőbe látónak is tűnik Önnek az Összeesküvés Amerika ellen, mégis hatalmas a különbség azok között a politikai körülmények között, amelyekért 1940-ig visszanyúltam és a jelen politikai felfordulása között. Mégpedig Lindbergh elnök és Trump elnök nagyságrendje között. Charles Lindbergh a valóságban és a regényemben valódi rasszista, antiszemita, fehér fajgyűlölő, aki rokonszenvez a fasizmussal. De ugyanakkor - 25 éves korában rendkívüli tettet hajtott végre azzal, hogy egyedül átrepülte az Atlanti óceánt - és ez igazi amerikai hérosszá tette 13 évvel azelőtt, hogy megnyerettem volna vele az elnökséget. Lindbergh az a bátor fiatal pilóta volt 1927-ben, aki elsőízben leszállás nélkül átrepülte az Atlanti óceánt Long Islandtől Párizsig. 33.5 órán át repült együléses, egy motoros gépén, és ez őt huszadik századi Leif Ericsonná, a levegő Magellanjává, a repülés korszakának egyik első fényes csillagává tette. Ezzel szemben Trump, összehasonlításképpen, egy óriási csalás, egy rakás tökéletlenség, akiből minden hiányzik a megalománia üres ideológiáját kivéve.