2019. máj 30.

A magyar hajókon elégtelen a biztonság

A magyar hajókon elégtelen a biztonság

hajo_itt_van_a_viz_alatt.jpgKang Seung-woo  délkoreai újságíró  cikke

A Magyarországon elsüllyedt városnéző hajó katasztrófájának másnapján egyre több koreai szólal meg, aki részt vett már ilyen utazáson. Véleményük szerint a magyar hajókon elégtelen a biztonság. Az esti hajókázás a Dunán szinte kötelező része a koreai turisták látogatásának Magyarország gyönyörű fővárosába, Budapestre. Nos, ezek szerint a turisták szerint a városnéző hajókon nincsenek mentőcsónakok, de még mentőmellények sem.
„Este 10-kor szálltam hajóra a Dunán. Nem volt semmiféle biztonsági eszköz. Szerintem a
hajó nem is közlekedhetett volna Kor e ában” – írta egy korábbi utas az interneten

Egy másik, aki idén májusban járt Budapesten, azt írta: „Az utasok ...

Tovább Szólj hozzá

Dél-Korea Duna Hajókatasztrófa

2019. máj 29.

Gyurcsány és a palacsintasütő

Gyurcsány és a palacsintasütő

dobrev_ferjevel.jpgKereszty András
Az első napon a DK (félreértés ne essék Dobrev Klára) sikere után Gyurcsány Ferenc nekilátott, hogy leromboljon mindent, amit a felesége felépített. Hihetetlen ez az ember, Túlmozgásos. Túlfontoskodó. Túl mindent-tudó. Néptribun-alkat. Nem politikus. Meg is bukott alaposan. Kicsi, ravasz, pávatáncot járó ellenfele ott veri át, ahol akarja. Foci hasonlat: olyan mint egy tankszerű középhátvéd, akiből hülyét csinál cseleivel a jobbszélső. Nem jön rá. Az istennek nem akar rájönni, hogy csapatának annál jobb, ha véglegesen visszavonul. Már a siker napján is felesége elé nyomakodott, elkapott minden keze ügyébe eső mikrofont. Belenevetett minden kamerába. Aztán hétfőn elügetett a Parlamentbe és diadalmas beszédet mondott ...

Tovább Szólj hozzá

Gyurcsány DK Dobrev Klára

2019. máj 27.

Megjelent az új erő

Megjelent az új erő

ep-valasztas.jpgKereszty András
A Fidesz most ünnepel. Joggal. Megnyerték az Európai Parlamenti Választást. Méghozzá azt, amelyen minden eddiginél több magyar ember vett részt. Igaz nem kaszáltak akkorát, mint szerettek volna. 15-16 mandátumról szóltak a vágyálmok, hogy jól megmutatják az Európai Néppártnak, hogy kicsodák is ők valóban. Nem lett kétharmad. Nem lett 13-nál több mandátum. De az urnához járulók 52 százaléka a narancsosokra adta a voksát. 1 millió 777 ezer ember. Ez világos többség. Egy ilyen arány az országos választáson akár egy újabb kétharmadot is szállíthatna.
Ünnepelhetnek, mert az ősellenség dinoszaurusz, az MSZP feldobta a tappancsát. Éppen csak össze tudott kaparni egy mandátumot.
Orbán Viktor vezénylő tábornok ismét ...

Tovább Szólj hozzá

Orbán Momentum EP választás Dobrev Klára

2019. máj 23.

Dobrev Klára, DK

Dobrev Klára, DK

dobrev_dk.jpgKereszty András

Lehet, hogy szerelem szülte annak idején az elnevezést. A DK azért DK, mert Gyurcsány imádta a feleségét. Dobrev Klára, DK. A monogramhoz csak ki kellett találni egy párt nevet, amikor az ex-miniszterelnök szakított az MSZP-vel. A baj csak az volt, hogy Gyurcsány maga lett a DK nem pedig Dobrev Klára. Mert Gyurcsány ilyen. Alfahím. Ha politikai ellenfele Bétahímmé degradálja, akkor küzd, összeakasztja vele a szarvát. Ő majd küzd. Az asszony maradjon a konyhában. Még akkor is, ha jól fest, ha politikus alkat, ha intelligens, ha jól beszél. Klára, maradj itthon, én majd harcolok.
Tizenvalahány évnek kellett eltelni ahhoz, hogy Dobrev Klára ott hagyhatta a lábasokat és színre léphetett. Minimum tíz év késéssel. A DK színeiben. ...

Tovább Szólj hozzá

ellenzék Európa DK Dobrev Klára

2019. máj 21.

Célkeresztben

Célkeresztben

vadasz.jpgKereszty András


 
"Osztrák barátaink most nem jöttek, mert ott soron kívüli vadászidényt hirdettek meg"- mondta viccesen Orbán Viktor Zalaegerszegen a szomszédos Ausztria kormányválságáról. Mint mindig, most is kiváló politikai szimata van. A vicc komoly. Az FPÖ-t, az osztrák populista pártot levadászták. Az ibizai incidens nem amatőrök munkája volt. Az állítólagos orosz milliárdos csaj nem akkor és ott bukkant fel a párt környékén. Jól ismerték. (Illetve persze, hogy nem.) Az ibizai lakosztályt tökéletesen bemikrofonozni, bekamerázni nem kis vállalkozás. A videót eljuttatni megfelelő helyekre, akkor és ott, ahol nagyot szól – profi teljesítmény.
Igen, titkosszolgálati akció volt.
De kié?
Az oroszoké? Először erről írtak, ...

Tovább Szólj hozzá

botrány Orbán vadászszezon FPÖ

2019. máj 11.

Antony, a Fradi meg én

Antony, a Fradi meg én

antony-tamas_es_felesege2_1.jpgKereszty András
A Fradi 120 éves, a Fradi most megnyerte 30. bajnoki címét. Itt az idő megemlíteni a klubhoz való családi kötelékemet. Elmondom Antony Tamás dédapám történetét.
Apám (dr. Kereszty Alfonz a magyar sport-orvostudomány egyik úttörője) íróasztalfiókjában őrizgette a Fradi-örökséget. Világos zöld, arcképes igazolvány volt ez az örökség, amely apámnak — Antony Tamás unokájának — szabad belépést biztosított a Ferencvárosi Torna Club minden rendezvényére. Képzeletgyújtó, csoda papíros egy gyerek számára – az ilyen belépő — nyomtatott „Szezám tárulj”-szó, a pálya kapujának kulcsa. Mióta eszemet tudom az igazolvány összekapcsolódott az egykor élt Antony Tamás nevével, akinek mindez köszönhető.
Nem volt ...

Tovább Szólj hozzá

történet Fradi Antony Tamás Kereszty András.

2019. ápr 26.

Népszerűségi lista

Népszerűségi lista

eu_zaszlo.jpgKereszty András
Ha ellenzéki politikus lennék, akkor kitűzném az irodám falára a legfrissebb népszerűségi listát. Mondjuk azt, amit a napokban a Medián/HVG publikált. És – természetemtől függően – kétségbe esnék, vagy átgondolnám az ebből levonható következtetéseket. Mit mutat ez a kutatásAzt, hogy a magyar politikai rendszer, Orbánia, be van betonozva.
A magyar emberek számára a legnépszerűbb hat politikus Áder (53%), Orbán (45), Szíjártó (41),Varga Mihály (40), Tarlós (37), Rogán (35). Kövér László is nyolcadik. Foci nyelvre lefordítva 7:1 a kormánycsapat javára. Ezt kiütésnek nevezik a kommentátorok. Az egy ellenzéki találat egyébként Márky-Zay Péteré (34%).
Ez bőven elég a kétségbe eséshez.
Kiderül a listáról, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

ellenzék Európa Népszerűség

2019. ápr 07.

A hídon át a semmibe

A hídon át a semmibe

hirdeto_oszlop.jpgEz most egy kőkemény cikk lesz.

Bruck András

Nem egészen két évtizeddel azután, hogy Orbán kiléptette bandáját a Liberális Internacionáléból, most az Európai Néppártot is el fogja hagyni. A híveinek ezt azzal indokolja, hogy neki, éppen neki! rendelte a sors, hogy megvédje a „keresztény Európát”, s mivel a Néppárt erre szerinte többé nem alkalmas, nincs más választása, míg addig menni, míg meg nem találja az ő tiszta, önzetlen lényéhez illő politikai otthont. A Bálnában, pénteken tartott éles, konfrontatív, EU-ellenes beszédével alighanem végképp felégetett minden hidat maga mögött. Lehet, hogy ezt ő hasznosnak tartja saját további politikai karrierje szempontjából, de az országnak egész biztosan megint ártott. ...

Tovább Szólj hozzá

2019. ápr 05.

Orbán a Bálna hasában

Orbán a Bálna hasában

Kereszty András

jonas.jpg2019. március 5-ét utólag majd úgy emlegetik, mint Orbán Viktor indulását a szélsőjobboldal irányába. Volt ő már lánglelkű liberális, centrista demokrata, kereszténydemokrata, illiberális, most otthagyja a politikai pálya középső részét és a jobb szélen kezd szaladgálni. Az uniós választások előtt olyan beszédet mondott, amelynek nem a benne foglalt hét pont volt a lényege. A hét pont ugyanis semmi más, mint unalmas ismertetése régen ismételt dolgoknak a migrációról. A mostani beszéd leglényegesebb mondatai így hangzottak:
A mi jövőnkről mi döntünk, és nem az Európai Néppárt.
Junkerről azt hittük, jobboldali, és kaptunk helyette egy tőről metszett szocialistát
Brüsszelben létezik egy buborék, a ...

Tovább Szólj hozzá

beszéd Orbán Unió Bálna

2019. már 30.

Gyász

Gyász

nemzethalal.jpgFerber Katalin

Elvesztettem életem legfontosabbját, halálát csak én vettem észre, a temetéséről később sem intézkedem.
Azt mondják az orvosok, hogy sokan vannak, akik tudják hogy közel a vég, de mégis hisznek a gyógyulásban, vannak akik az utolsó hetekben eltelnek energiával, szemükbe visszatér a csillogás, tervezni kezdenek, s amíg elegendő erejük van, kapaszkodnak a “mégis meggyógyulok, hiszen mással is történtek már csodák” mítikus erejű gondolatába.
Aztán elengedik életüket, vagy   ahogy egy szeretett ismerősöm mondta élete utolsó előtti napján, becsukódnak, nem látnak már senkit maguk körül, mert kizárnak mindenkit és mindent.A lélek zsalugáterei csukódnak be hangtalanul és vége.
Haragszom magamra, mert ...

Tovább Szólj hozzá

Ferber Katalin nemzet halál