Meghalt az egyik legnagyobb magyar festőművész, Fajó János. 81 éves volt. Egy régebbi írás részletével emlékezünk rá.

Banner Zoltán

Kassák utolsó tanítványa, segédje, igazolója magáról mondta ezt, amikor először lépett a nyilvánosság elé 1968-ban, a budapesti Fényes Adolf Teremben. Mesterének látomását az élet azóta tökéletesen megvalósította: ma ilyen a világ, a közlekedés, az informatika társadalma, a művészet, a dizájn és a civilizáció. Igaz, nem a művészi kezdeményezés, hanem a tudomány, a technika és a pénz törvénye nyomán.
Fajó János éppen ezért visszaforgatta a témát a művészeti szférába, és ötven éve azon fáradozik, hogy annak a zseniális gondolatnak az érvényét, amelyet Cézanne és Braque nyomán a nagy orosz, holland és magyar konstruktivisták (s micsoda nevek!, Malevics, Tatlin, Liszickij, Mondrian, Kassák, Moholy-Nagy, Mattis Teutsch, stb.) a huszadik század elején felvetettek, visszahelyezze jogaiba. Azaz az emberi önzés, kapzsiság, erőszak, haszonvágy által elsikkasztott erkölcsi tendencia (talán a művészet utolsó világmegváltó terve, lehetősége) újra értelmet nyerjen a két világháborút követő szellemi zűrzavarban.
Fajó egy ritka emberfajta: az ALKOTÓEMBER típusának egyik legkiválóbb hazai képviselője. Ez összetettebb s egyben demokratikusabb fogalom, mint, hogy MŰVÉSZ valaki. Egy asztalosmester, egy mérnök, falusi gazda, orvos vagy tanár is lehet alkotóember, bárki, aki a világot saját teremtményeként éli át; tehát a Teremtő nyomába lép; mert tudja, hogy a TEREMTÉS addig tart, ameddig egyetlen ember él a Földön; bárki, aki HIVATÁSNAK tekinti a munkát. A művészek között is sok az asztalosmester, mérnök, gazda, orvos, tanár, stb. - de csak azt nevezhetjük alkotóembernek, aki nem csupán képet, szobrot, műtárgyat készít (elvégre ez a mestersége, hát csináljon is minél jobbakat!), hanem azt, aki megérti, hogy megkülönböztetett kegyelem birtokában van: ő ugyanis egyenesen a teremtett világ törvényeibe láthat - ha egyszer eljut önmagához; és aki ekkor, de csakis ebben az esetben ezeknek a törvényeknek a szellemében alkothat.

Fajó János ilyen típusú alkotóember.
Nem vagyok jártas a rendszerkutatásban, a rendszerelmélet mai fogalmait nem ismerem. Ezúttal is pusztán a józan paraszti ész műkritikájával szeretném megközelíteni és mások számára is járhatóvá tenni az életművet. Ezt teszi ő is írásaiban, hiszen egyike a legfelkészültebb, legintelligensebb teoretikus elméknek a kortárs művészeti szcénában. Művészetfilozófiájának 2009-ben megjelent összefoglalása páratlanul értékes kordokumentum (Fajó János: Rögeszméim - eszméim rögei. Hagyományról, kompetenciáról. Vince Kiadó, Budapest, 2009.). Egy 1980-ban készült, de csupán a fent említett könyvében megjelent interjúban arra a kérdésre, mi a művészet - ezt válaszolta: „Nem tudom, de azt hiszem, valami olyasmi, ami az életért és benne egy önmegvalósult, kiegyensúlyozott emberért és annak szabadabb életéért van. Örökké mozgó, változó, mégis testre szabott, értelmes, tudatosult életért, ahol elvi tisztaság, élet-egyszerűség, értelmi, érzelmi rend és értékrend van."

A Bárka 2011/6. számában megjelent írás részlete