Gábor György

Ma Mantovába kirándultam. Elképesztő volt látni Mantegna káprázatos freskóját a Camera degli Sposiban. Mantegnát a Gonzagák hívták Mantovába, akiknek a hibátlan kvalitásérzékét mi sem jelzi jobban, mint hogy elhívták magukhoz például Monteverdit (itt volt a bemutatója az Orfeónak), Pisanellót, Giulio Romanót (Raffaello legnevesebb tanítványát), Albertit, Tassót, s itt járt és dolgozott Rubens stb. Gazdag, jó ízlésű mecénások voltak, akik nem pofáztak bele a művészek dolgába: többek között ez figyelhető meg Mantegna freskóján, ahol Ludovico Gonzaga személyét nem idealizálja, s egyszerre játékos, ünnepélyes, derűs és nagyvonalú.

Azért írom mindezt, mert egy barátom ma elküldött egy irományt a Magyar Időkből (szerző: Pataki Tamás), hogy innen se feledjem egy percig sem Magyarországot. A cikk a kultúrharcos sorozat részét képezi, újra felemlegetve az “agyontámogatott” liberális csürhét (írók, filmesek, zenészek stb.), s a méltatlanul mellőzött jobboldali-népnemzeti kiválóságokat. A szerző - ki tudja, miért - az 1840-ben született román Titu Maiorescu tartalom és forma elméletét idézi, azt állítván, hogy formailag minden rendben van a magyar kultúrával, de a tartalom nem tükrözi azokat az értékeket, amelyeket az államnak támogatnia kellene.
Egyrészt, ha már Maiorescu: a Magyar Idők szerzője hibásan írja le: románul nem forme fara fond, hanem formele fără fond. Másrészt: ez nem tartalom nélküli formát jelent, hanem alap (háttér) nélküli formát. Harmadrészt: Maiorescu ezzel azt akarta mondani, hogy a román értelmiség hiába hozza be a nyugati szellemet, ez nem képes megszólítani a szellemileg elmaradt román népet, azaz a nyugati formáknak nincs meg a hátterük, alapjuk. ( Ezt az În contra direcției de astăzi în cultura română c. tanulmányban írja.)
Vagyis a Magyar Idők szerzője súlyosan félreért valamit, továbbá pontatlan.
Végezetül ezt írja: ezek a hazai liberális szerzők (írók, filmesek, zenészek) “nem azokat a tartalmakat állítják elő, amelyeket kellene, hanem nagyrészt nyugati típusú rétegproblémákat vagy rétegízléseket tükröznek.” 
Szóval az ő ideálja az, ha egy támogatott művész olyan tartalmakat állít elő, amilyeneket kell. Na, ezek a munkák lesznek tartalmilag és formailag egyaránt ócska szarok. 
Nagy mázli, hogy a Gonzagák nem ilyen feltételekkel támogatták Monteverdit vagy Mantegnát.

Erről jut az eszembe, hogy van egy - jellemző módon - Magyarországon elterjedt vélekedés, miszerint a zsarnok nemcsak gonosz, minden aljasságra kész, elvetemült bestia, hanem rossz ízlésű, öltözködni, viselkedni nem tudó, nulla kvalitásérzékkel megáldott tömény giccsőr, a szépet felismerni képtelen, vak, süket, érzéketlen homunculus (kicsi ember, emberke), akinek az ízlése a konyhai falvédők, a Gábriel arkangyalos és a Grosics Gyulás szobrok, a Trianon rockopera, valamint a Megjöttek a fehérvári huszárok műdala által képzett esztétikai négyszögben bimbózik és szökken szárba. 
Hát ez nem így van. A Gonzagák után, most jöjjön a hírhedten kegyetlen Malatesta család (a rút Gianciotto Malatesta szépséges feleségének, Francescának és Gianciotto testvérének, Paolónak (il Bello) a tragikus szerelme Danténál is olvasható). Sigismondo Malatesta egyik feleségét megmérgezte, a másikat megfojtotta, hogy végre beteljesülhessen nagy szerelme Isottával, majd örök emléket állítva szerelmüknek, elhívta Leon Battista Albertit, a reneszánsz egyik legnagyobb építészét és építész-teoretikusát, hogy alakítsa már át a város főtemplomát Isotta mauzóleumává, elhívta a kor egyik legzseniálisabb festőjét, Piero della Francescát, hogy őt magát örökítse meg egy freskón, Szent Zsigmond előtt térdepelve, elhívta a kiváló Agostino Ducciót, hogy készítsen néhány szobrot, ha már erre jár. 
Vagyis autokrata és rossz ízlés nem jár feltétlenül párban. Ez csak bizonyos országoknak és népességüknek adatik meg.