2018. máj 06.

Egy MTI hír, amit nem közölt a kormány média

Egy MTI hír, amit nem közölt a kormány média

joe_marx_arc.jpgSajátos dolog. A Magyar Távirati Iroda korrekt módon tudósított arról a beszédről, amelyet Jeane Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tartott Trierben, Marx Károly szülővárosában, a filkozófus születésének 200. évfordulóján. Ezt a tudósítást a magyar "kormány" sajtóban eddig senkisem vette át. A Magyar idők azzal intézi el az eseményt, hogy  Junker mindezt úgy tette, hogy az elnök parlamenti pártcsaládja, az Európai Néppárt máig küzd azért, hogy a nácizmus és kommunizmus bűnei egy lapon említhetők legyenek. Az Origo és a kormány média Deutsch Tamást idézi:: "Juncker magatartása nem kevesebbet jelent, mint a kommunizmus áldozatai emlékének gátlástalan megcsúfolását.". De, hogy valójában mi történt, azt elmondta az MTI:joe_marx2.jpg
"Nem felelős Karl Marx a rémtettekért, amelyeket elkövettek mindazok, akik örökösének és követőinek vallották magukat – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a németországi Trierben a filozófus születésének 200. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat megnyitóján.
A luxemburgi kereszténydemokrata politikus az evangélikus egyházhoz tartozó Konstantin-bazilikában elmondott beszédében kiemelte, hogy “valószínűtlenül sok” tiltakozó levelet kapott Kelet-Közép-Európából, Németországból, Trierből és még Európán túlról is, amiért elvállalta a város díszpolgáraként kapott felkérést az ünnepi beszédre.
Megérti a “néha nagyon agresszív módon kifejtett” fenntartásokat, de azt vallja, hogy Triernek és Rajna-vidék-Pfalz tartománynak joga van megemlékezni Marxról. “Emlékezés és megértés nélkül nem lehet a jövőt biztosítani, megemlékezés és értő emlékezés nélkül nem sül ki túl sok a jövőből”.
Karl Marx életművét nem az eszméire hivatkozva elkövetett rémtettekből táplálkozó előítéletekre alapozva kellene értelmezni. Másmilyen eljárás szükséges: “Marxot a korából kiindulva kell megérteni, nem lehet a gondolkodót felelősségre vonni azért, hogy írásait egyes követői “fegyverként használták mások ellen”.
“Marx az egyenlő bánásmódért állt ki, nem az egyenlősdiért.”
200 éve csupán 36 év volt a születéskor várható élettartam Európában, és a társadalmi igazságosság hiánya jellemezte a kontinenst.
“Nem lehetett beleszeretni a korai kapitalizmusba, amely akkoriban uralkodott, és ma sem lehet beleszeretni egy vak, feltétel nélküli kapitalizmusba, én legalábbis nem tudok. Azt vallom, hogy harcolni kell az igazságtalanság ellen, és ehhez nem kell marxistának lenni” – mondta Jean-Claude Juncker. “A kapitalizmus átok, ha nem formálják meg olyan szempontok alapján, amelyek nem a rendszert, hanem az embert helyezik a középpontba”. Marxszal szemben úgy látja, hogy nem a tőke és a munka ellentétének mélyítésére, hanem a keresztényszocializmus tanítását követve a tőke és a munka “megbékítésére” kell törekedni, mert csak így lehet olyan kapitalizmust teremteni, amely többé-kevésbé elviselhető.
Ez a jelenkorban azt a feladatot jelenti, hogy meg kell erősíteni az Európai Unió úgynevezett szociális dimenzióját. “Az Európai Unió nem elhibázott konstrukció, de ingatag építmény, a többi között azért, mert a szociális dimenzió máig az európai integráció mostohagyermeke. Ezen változtatni kell” – mondta a brüsszeli bizottság elnöke.
A nagyjából ezer meghívott vendég jelenlétében tartott ünnepségen részt vett Malu Dreyer, Rajna-vidék-Pflaz tartomány miniszterelnöke, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa, Julia Klöckner szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, aki az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) tartományi szervezetének vezetőjeként volt jelen, és Katarina Barley szövetségi igazságügyi miniszter, SPD-s politikus, aki a térség szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőjeként látogatott el a rendezvényre.
Az ünnepségen számos evangélikus és katolikus egyházi vezető, a tartományi és a szövetségi politikában tevékenykedő politikus, diplomata és külföldi vendég is részt vett, köztük a kínai kormány magas rangú képviselői, akiknek jelenlétében szombaton felavatják Karl Marx 4,4 méter magas bronzszobrát, a Kínai Népköztársaság évfordulós ajándékát.”
Már az MTI sem eléggé megbízható, ha korrekt?

Rajz: Békesi Joe

 

 

 

 

Szólj hozzá

tudósítás MTI Juncker Marx 200 kormány-média