2018. ápr 15.

Így tudósít az Origó – stílus tanulmány

Így tudósít az Origó – stílus tanulmány

 

tuntetes_feny.jpgAhol diktatúra van, ott diktatúra van. Függetlenül attól, hogy a diktatúra választások eredményeként jött létre, vagy erőszak révén. Egyébként ez utóbbi fajta egyre ritkább. Kína, Észak-Korea, Szíria, Egyiptom, Törökország, Mianmar, Szudán, Zimbabwe, Türkmenisztán, Líbia, Csád, Irán, Gambia, Venezuela, Kuba stb. erős embereit választják. Titkos és szabad választásokon. A helyi választási törvényeknek megfelelő módon. A diktatúráknak van egy közös jegye. Ez a diktatúrák stílusa. Az a fajta szóhasználat, amely a diktatúra sajtójára jellemző. Nálunk is volt ilyen, hogy ne lett volna. Így írt a magyar sajtó a nyugati imperialistákról, az imperialista bérencekről, az ellenzékiség gyanújába került személyekről. Így ír Bayer Zsolt, ennek a stílusnak gondos ápolója. És ilyen hangot használ írásaiban az origo, a Magyar Idők, a Ripost, a Lokál, a Faktor, a 888.hu.
Szombaton tüntetés volt. Aki akart ott lehetett, aki úgy gondolta megnézhette az ATV vagy a Hír TV helyszíni tudósítását. Tehát első kézből szerezhetett képet arról, hogy mi történt.
Aki nem volt ott, aki nem nézte a tévét (ezeket a csatornákat), az az origoból tájékozódhat. Megtudhatta:
„Nevetségességbe fulladó antidemokratikus dzsemborit tartottak a totálisan megbukott ellenzéki pártok Budapest belvárosában.” „...többen teljesen transzba esve azt skandálták, hogy „mi vagyunk a többség”.
„Miközben a Kossuth téri tüntetésen minden felszólaló névleg a demokrácia mellett állt, sikerült egy teljesen antidemokratikus és a nyugat-európai jogállami megoldásokkal szembe menniük. A demonstráció szervezőinek ezenkívül sok újat nem sikerült prezentálniuk, mivel ugyanazokat az üres frázisokat hallhattuk tőlük, amikkel 2010 óta próbálnak sikereket elérni.”
Meg: „Együtt masírozott három totálisan megbukott pártvezér: Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor. Nem beszélve a nőverésbe belebukott Juhász Péterről, aki egy papírdobozzal császkált fel-alá és szokásához híven pénzt tarhált.” „Persze jól ismerjük Juhász Pétert, akitől egy kis tarhálás soha nem áll távol, így tehát visszatért régi mesterségéhez. Persze kéregetni könnyebb, mint elmenni dolgozni. „A tömegben természetesen feltűntek a korábbi évtizedek teljesen lejáratódott balliberális arcai. Ott volt Bajnai Gordon, Bokros Lajos, Lendvai Ildikó és persze Gyurcsány Ferenc. Amiben a mostani rendezvény eltért a korábbi baloldali tüntetésektől, hogy a választáson súlyos vereséget szenvedett Jobbik vezérkara is feltűnt. Vona Gábor, bukott elnök, Szabó Gábor pártigazgató és Z. Kárpát Dániel elment tüntetni csalódottságában.”
"Gulyás Balázs, a nemlétező internetadó elleni tüntetések főszervezője bejelentette, hogy új választást akarnak. Hat nappal ezelőtt a magyar választók elsöprő többsége mondott nemet az ellenzéki pártokra, ezért egy ilyen bejelentést nem lehet másként értékelni, hogy a szervezőknek a demokráciához semmi közük nincsen. Egy hasonlattal élve ez olyan követelés, mintha egy lottósorsolás után felszólítanánk a bizottságot, hogy húzzon új számokat, mivel a szelvényünk nem nyert. Új választások követelése legalább akkora bornírtság a mostani helyzetben, mint a kétfarkú kutyapárt örök életre és ingyen sörről szóló ígérete.” „És ejtsünk szót az ellenzéki propagandamédiumokról is. Ők valóságos transzba estek a tüntetéstől,tudósítóik garmada szaladgált a felvonulók mellett.” „ ...a felszólalók Soros kottájából játszottak, és ha egyszer lehetőségük lenne hatalomra kerülni, gondolkodás nélkül hajtanák végre a bevándorláspárti tőzsdespekuláns utasításait.”
És persze az origo visszatért saját korábbi fenyegetéséhez, hogy a tüntetők majd törni zúzni fognak Budapest belvárosában. Imigyen: „A szervezők egyébként, úgy tudjuk, megijedtek az országos felzúdulástól, és Soros kiskatonája, Gulyás Márton arra kényszerült, hogy végül lemondja a Hamburgot felgyújtó, szélsőbaloldali vendég- , vagy még inkább bértüntetőket.”
Szóval ilyen ez a kormányhű média. Ilyen a türkmén, a szír, az egyiptomi, a szudáni és a zimbabwei, ilyen a kubai, a venezuelai és a gambiai. Azt nem lehet megtudni, hogy mi történt. Azt viszont igen, hogy kiket kell utálni. Az olvasónak pedig, komoly szellemi erőfeszítésre van szüksége. Mert meg kell tanulnia a sorok közt olvasni. És ez a módszer ajánlott Magyarország azon lakosainak, akiknek nincs más hírforrásuk, csak a kormánymédia.

Kereszty András

 

 

Szólj hozzá

origo kormánymédia Stílus diktatúra a tüntetésről