Balatonparti tudósítás

Bizony, bizony az ősz, az aranysárga, romantikus évszak – ahogyan csak mostanában tudatosult bennem – egy ideje már nem a zörgő avaron való ábrándos, kéz a kézben séták korszaka! Illetve a hullt levél szőnyegének valós léte kétségtelen, a séta ténye sem valótlan ábránd, hanem a romantika… azt, úgy fest egyelőre, elsodorta a XXI. század végtelenül korszerű, „semmi sem jó úgy, ahogy eddig” világa.
Az ősz, tudniillik, manapság egyértelműen a köz- és magánterületi zöld hulladék eltüntetésével kapcsolatos, ötletparádékkal színesített párviadalának ideje – mind köz-, mind magánterületi, mind közigazgatási oldalról nézve, melynek során minden főszereplő igyekszik a lehető legkényelmesebb és legkifizetődőbb szerepkört választani, azonban – nem szokatlanul „kurucos” mentalitásunk révén – mindannyian rosszul járnak!
Nem okolnám a klímaváltozási válságot, szóba sem jöhet semmilyen természeti evolúciós tényező (narancs, banán nem terem, fóka sem él a Balatonban), csak peregnek, hullnak a sárga fa- és tűlevelek pontosan ugyanúgy, mint egész életemben évtizedeken át.
Nem szükséges nagyot rugaszkodva ugrani a közelmúltba, hogy felidézzük: ismeretlen probléma volt ez nem is olyan régen. Állt mögötte nagyapáink-nagyanyáink, apáink-anyáink által ránk örökített tapasztalati gyakorlat, amely szerint fontos megvárni, amíg lekopaszodnak teljesen a fák, bokrok (ez az időszak van éppen e napokban), hogy csak egyszer, egyetlen rohammal lehessen eredményesen kitakarítani a kertet, járdát. Utána a kupacokba gyűjtött zöld hulladékot egy-két óra alatt lehetett elégetni s ezzel be is fejeződött mindenkinél az éves kötelező környezettakarítás! Mindez, mint látható, leírva sem túlságosan bonyolult, elárulom: megcselekedni még ennél is sokkal egyszerűbb, előképzés nélkül is flottul végrehajtható feladat.
Amennyiben persze a közigazgatási hatóság s a hozzájuk kapcsolódó piac- és profitorientált üzleti világ nem kapcsolódik bele a folyamatba, nem újít, átszervez, innovál, cél- és korszerűsít! Képtelen vagyok elhessegetni magamtól az ősi vicc poénját, amikor az öreg paraszt kaszálási hatékonyságát óhajtják növelni: „tudom, a farkamra meg akasszak viharlámpát, hogy éjjel is tudjak kaszálni…”!
Mert hasonlóan történt ez is: először betiltották az avarégetést mondván, veszélyes, környezetszennyező, nem is esztétikus! Na, de akkor mi történjék az irtózatos mennyiségű zöldhulladékkal – nota bene már így nevezik szakszerűen – természetesen el kell szállítani! Igen ám, de kinek, hogyan, hová? Összedugták fejüket a bölcsek, illetve dehogy, az önkormányzat szakemberei: az elszállítás beruházást, költséget, plusz (fizikai és adminisztratív) munkát jelent, tehát kizárólag üzleti alapon képzelhető el, ami magyarul azt jelenti, hogy valakinek fizetni kell! És mi történik, ha nem akar? Akkor bírságolni kell ugyanúgy, mintha valaki tilosban parkolna vagy szánt szándékkal erőltetné a földre azokat a fránya faleveleket onnan a magasból. S mivel az üzleti alapon működő tevékenység elképzelhetetlen profit nélkül: legyen ebből üzletág, akár az önkormányzati büdzsé húzóágazata! Eleinte az évente egyszeri elszállítás „belefért” a szüntelen emelkedő kommunális szemétgyűjtés egyáltalán nem opciós, hanem szigorúan kötelező voltába – természetesen csak akkor, ha a közterületeket is ingyen takarító telek- és háztulajdonosok hajlandóak voltak előtte gondosan nejlonzacskóba pakolni, alaposan bekötözni s a megadott időben a megadott helyen előkészítve elhelyezni. Különben coki, marad a zsák s vele visszaszáll a gond!
De, hogy hozzászokjunk ahhoz, hogy bizony nincsen ingyen vacsora, tovább „tökéletesedett” a szisztéma: az önkormányzat kiállt az általa generált kft. és közülünk, ügyfelek közül – mintegy rövidre zárva a kapcsolatot, egyben megelégedve a beszedett díjak felelősség és munkavégzés nélküli adó- és egyéb járulékbevételeinek összegeivel. Mindezt tetézve egy megkerülhetetlen trükkel: kizárólag a szemétszállítási vállalkozás által gyártatott, zöld felirattal ellátott nejlonzsákba deponált zöld hulladékot, az egyéb göngyöleget nem szállítja el! Egyszer sem évente immár…
Mi ebben a trükk? Hát az, hogy a kifejezetten strapabíró, erős műanyagból készült 200 literes, a Lidl-ben kapható zsák ára 350,- Ft/10 darab, ugyanakkor a „hivatalossá tett” zacskó ára 100,- Ft példányonként! Az ilyen ötletekre mondjuk viccesen: ezt se mi találtuk ki! Csakhogy ez kicsit sem vicc, inkább rejtély, mi történik ezek után a tájékozatlan (vagy renitens?) polgárok zsákjaival, akik tisztességgel elvégezték feladatukat, ám zsákjaik – az elv szerint – örökre a házuk előtt maradnak.
Illetve dehogy! Megkezdődött ugyanis, gyanítom, javarészt az éj jótékony sötét leple alatt, a szemeteszsákok vándorlása! Eleinte óvatosan, egyik kapu elől a másik elé települtek a zsákok, majd mind messzebbre jutottak mérhetetlen kalandvágyuktól hajtva s végül – mint valami összetartozási ösztön által vezérelve – kezdtek összegyűlni a környék viszonylag néptelenebb területein, parkok, partok, sétányok vidékén. Körvonalazódni sem látszik még, a jövendő homálya fedi a megoldást, minden esetre a pillanatnyi állás szerint kettészakadt a zöld hulladékos zsákok társadalma: a házak előtt dölyfösen pöffeszkednek a színes kormánypártiak szolgálati kocsira várva, bokrok alján, fák tövének sötétjében pedig tömegesen sorakoznak a fekete öltözetű ellenzékiek!
Mi pedig, az itt élők diszkréten találgatjuk: vajon melyik szomszédunk melyik zsákok csoportjának lehet gazdája?! S félek, mert veszélyes dolog ám a szemét: egymást is kezdjük már besorolni, csoportosítani – egyelőre csak a lelkünk mélyén…

Lukács Ákos