2018. aug 16.

Szóvács Koltán szormánykóvivő

Szóvács Koltán szormánykóvivő

kovacs_zoltan.jpgKonok Péter

"Heller Ágnes csak egy öreg, bigott kommunista" - vélekedett trumpi mélységű Twitter-üzenetében Kovács Zoltán kormányszóvivő 
Ez olyan kis fonnyadt. Nincs benne erő, kellem. A "bigott" szó használatát nem is igazán értem itt, lévén - bár ma már általánosabban is használjuk - eredetileg a vakbuzgó, vallásos szemforgatókra vonatkozik, a leginkább elfogadott magyarázat szerint a középfelnémet "bī got" (kb. isten nevében) kifejezésből került át a francia nyelvbe, és onnan a magyarba -, márpedig Hellert nehéz valamiféle filozófiai semjénzsoltnak elképzelni, és amikor - nagy ráhagyással - kommunista volt, akkor is meglehetősen eretnek. De oké, Kovács Zoltán szóvivő a démoni CEU-n doktorált történelemből, ott nyilván drogozást és ördögbotozást tanult, nem filozófiatörténetet meg nyelvészetet. Mindenesetre, Visinszkij elvtárs lemondóan sóhajtott volna, ha bármelyik beosztott ügyésze ilyen sótlan fordulatokkal próbálja bombázni a lappangó ellenséget. 
Gondoltam, segítek a szóviteli nertársnak, ezért - a teljesség minden igénye nélkül - összeállítottam néhány szófordulatot, amolyan ócsárlási Jolly Jokert, eposzi káromlójelzőt pár sajnálatosan közismert magyar történelmi személyiségnek. Ezek bármikor felhasználhatóak, kreatívabb hangulatban akár elegyíthetőek is egymással, és feldobnák kissé a régivágású kereszténydemokrácia narratíváit. 
- Petőfi Sándor: kákabélű, kehes, hőzöngő kóborcsóringer fűzfapoéta;
- Ady Endre: a Derrick-szemű vérbajos rímfaragó a Kádár-ötszázasról;
- Bartók Béla: úgy nyúzza nemzetünk ősi zenekincsét, mintha fűrésszel játszanának egy náthás cselesztán;
- Lugosi Béla: se nem élő, se nem döglött komcsi vérszopó;
- József Attila: képesítés nélküli wannabe néptanító; 
- Hunyadi Mátyás: horgasorrú, tanszvesztita digóimádó; 
- I. István: szemkitolató-fülbeolmoztató labancbérenc; 
- Karinthy Frigyes: belpesti zsidrák leszólóember;
- Rejtő Jenő: a kis lejmolós Reich a kávéházból, aki viccesnek hitte magát;
- II. Rákóczi Ferenc: buzifrizurás szépfiú a pöszögő francia akszentusával;
- Szent-Györgyi Albert: harcoló nemzetünket hátba támadó másodrangú méregkeverő;
- Széchenyi István: a raccsoló Stefi gróf a loviról, aki a diliházban kötött ki...
...és így tovább, nemtetszés szerint. 
Felajánlanám, hogy magasztos, hódoló, dicsőítő, eksztatikus, himnikus, pátoszos és fennkölt jelzőket is kitalálok nemzetünk olyan nagyjainak, mint Pósa bácsi, vitéz jákfai Gömbös Gyula, dr. Orbán Viktor Mihály, Pató Pál úr, prof. Hóman Bálint, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, Isaura, Horger Antal, Rákosi Pajtás, Wass Albert, vagy éppen Szóvács Koltán szormánykóvivő.
Sajnos erre az állampártállami köz- és lakájmédiában számos remek, jól fizetett, lelkes szakember áll rendelkezésre.

 

Szólj hozzá

Kovács Zoltán Heller Ágnes Konok Péter