Serény Péter
Szegény, jó Majthényi Flóra, ha tudta volna...De hát, ugyan miképpen is sejthette volna, kerek évszázaddal a „Mi Időnk” előtt? Én meg, a magam kis első elemista fejével, azt sem hallottam soha, hogy ezt a gyönyörű versikét, amit Anna tanító néni oly szépségesen meleg anyahangon mesélt el nekünk, nem az édes, jó Lajos bácsi (Pósa Lajos), hanem a kedves, ámde szerencsétlen sorsú Flóra kisasszony (Majthényi Flóra) aranyos lelkéből szökkent a képes könyvbe. Melynek, lévén, tankönyv, Beszéd- és értelemgyakorlat volt a fedelére nyomtatva. Anna tanító néni pedig addig, addig mesélgette nekünk e fülbemászó, de hát mégiscsak „oktató-nevelő” strófákat, mígnem az első kettőt a sok kis fiúcska (hol volt még a „koedukálás”...) mind betéve tudta. Igaz, ha fel kellett mondani, egyik-másik lurkó, még el-elakadt, de Anna néni oly szerető mosollyal tudta kisegíteni, hogy a kis hazafi büszkén mesélhette otthon, hogy aznap az iskolában még dicséretet is kapott érte. Azoknak a kedvéért, akik később voltak iskolások, ide idézem a két strófát (összesen hétből állt a vers):
„Édes anya, édes apa!
Mondjátok csak, mi a haza?
Tán e ház, amelyben vagyunk?
Amelyben mindnyájan lakunk:
Ez a haza?”
„Nem, gyermekem, ez csak házunk,
De amit itt körül látunk,
Merre földeink terülnek,
Merre kertjeink feküsznek:
Ez a haza!
Bizony, szegény, jó Majthényi Flóra, kinek kis elsősként, még a létezéséről se tudtam, aligha képzelhette volna, évszázadnyi idővel az Úr 2018-ik esztendeje előtt, hogy téveszt a kérdéssel. Egészen pontosan: nem a kérdéssel magával, hanem csak a kérdőszóval. Manapság a „mi?” helyébe, inkább illenék a „ki?” a strófába. Aki nem hiszi, lehetne emlékeztetni némely, évekkel ezelőtt elhangzott mondatokra, (az ős-eredeti változat 2002-ből származik!), ámde ilyen segédletre semmi szükség nincsen, tekintve, hogy a szerző, néhány hete maga idézte fel: „Továbbra is az a meggyőződésem, hogy a haza nem lehet ellenzékben, mert magasan a pártok felett áll, és szolgálata nem függhet attól, hogy éppen ellenzékiek, vagy kormánypártiak vagyunk.” ( Orbán Viktor, miniszterelnök beszéde, hivatali eskütétele alkalmával, 2018. május 10.)
Ha nem úgy kezdi az immáron negyedik alkalommal hivatalába iktatott kormányfő, hogy „Továbbra is az a meggyőződésem”, bizonyosan meginogtam volna a hazát fogalmilag értelmezni próbáló magyar gyermek szájára igazított kérdőszó felcserélését illetően. Mert, és ezt mindenki, aki 2002-ben, a kormányrúdtól választási vereség következtében, éppen megválóban leledző Orbán Viktor tenger tömeget mozgósító TF tüntetésén, a szónok felindult beszédét hallgatta (televízióban látta, szövegét újságban olvasta) tudja, és tanúsíthatja: az eredeti idézet így szólt: „A haza nem lehet ellenzékben”. És ezt a mondatot, éppenséggel nem félre, hanem szégyenlős leplezéstől ment lényegét tűpontosan megértve fogadta harsány helyesléssel a hazát ekként vezérével és általa önmagával azonosító hű sokaság, és hökkent, haza és „térfél” ilyetén összemosásán megütköző, s abban a pillanatban a kormányzás munkájának átvételével foglalatoskodó, ex-ellenzék. Több mint fura: egyszerűen hihetetlen, mert addig nem észlelt nóvum volt ez. „Mi vagyunk a haza!” –üzente a vesztes. „Ők a haza? – akkor nekünk „oszt jó napot”?” – micsoda visszhang a győztesben.
Furmányos: hadd kölcsönözzük éppen a magyar miniszterelnök által alighanem kedvelt, mert tőle többször hallott kifejezést. Mert valóban furmányos volt, aki kitalálta, hogyan őrizze meg ama, táborszervező ősmondat lényegét, úgy, hogy kecskének, káposztánk pro forma megfeleljen. „Továbbra is az a meggyőződésem” – kezdte május 10-én Orbán Viktor. Jelezvén, hogy változatlan a TF tüntetésen ország-világ tudomására hozott igazság: a haza nem lehet ellenzékben, és nem volt Fidesz szavazó, aki ne tudta volna, hogy ők „a” haza (akik most úgy vannak kisebbségben, mint „anno”Lenin, az ő névleg, a bolsevik szó jelentése szerint többségi, valójában kisebbségbe szorult pártfrakciójával). És, mivel ez a csatakiáltás időközben, ki tudja hányszor, ismétlődött, a közönség már-már magától értetődő igazságként kezeli a fogalmilag korántsem szabatos, s ilyeténképpen magyarázatot sem igénylő agitprop-buborékot. (Csak fújjuk tovább a szappanbuborékot! – vélheti agitprop úr/hölgy) Igen ám, de a miniszterelnök nem kispályás, ő tudja, hogy az elegáns az, ha visszatér az ős-mondatra, és mintegy „megőrizve, meghaladja”, és így fejezi be (a részéről új csengésű) szófolyamot: „a haza nem lehet ellenzékben, mert magasan a pártok felett áll, és szolgálata nem függhet attól, hogy éppen ellenzékiek, vagy kormánypártiak vagyunk.” 
Mármost: ha betű szerint kell értenem, akkor az eredeti csatakiáltás „áthúzva”, mi is a haza vagyunk, ők is a haza, ki-ki a maga helyén szolgálja a hazát, mely magasan e párt szerinti megosztás, kormány kontra ellenzék, és ellenzék kontra kormány játék fölött áll. De szép is! Csakhogy, meglehet, magam vagyok a hibás. És én vagyok gonoszul gyanakvó „lúzer.” Meg hogy is jövök én ahhoz, hogy szakértelem hiányában, nyelvészeti dologba avatkozzam. Szóval ennyi elő-mentegetőzés után, a magyar nyelv „felhasználói szintű” ismeretével, mégiscsak megkockáztatom: az a fránya általános alany, ami itt a többes szám első személyben megjelenik, nem hordozza-e magában, vagy legalább „aurájában” ama másik, eredeti „mi” („mi vagyunk a haza”) tovagyűrűző hangulatát? Mert ebben a szövegben a többes szám első személyű példálózás végső soron arra utalhat, hogy akiről itt szó esik, az a „mi”. Mert „mi” vagyunk azok, kiknek számára a haza szolgálata „nem függhet attól, hogy éppen ellenzékiek vagy kormánypártiak vagyunk”. (Játsszunk idegen ajkúak számára készítendő nyelvi példatár-készítőt. Mondható akár így: „ .a haza szolgálata nem függhet attól, hogy valaki éppen ellenzéki, vagy kormánypárti. „ És akár így is: „...a haza szolgálata nem függhet attól, hogy éppen ellenzéki vagy-e, vagy kormánypárti”. További lehetőség: „..a haza szolgálata nem függ attól, hogy éppen ellenzéki vagyok, vagy kormánypárti”, stb.)
A kormányfő végül a hivatalos beszédleiratban is olvasható szöveget választotta. Igencsak jó érzékkel, és furmányosan. Ha kinéz hivatali szobájának ablakán, megannyi elégedett arcot láthat. A hívekét, akik nyugtázzák az új-régi verziót, és kis mosollyal jelzik: tudjuk, amit tudunk. Az ellenfelekét, akik szintúgy nyugtázzák az új-régi változatot, és közben keserű mosolyukról lerí: tudják, amit tudnak. S e két pólus között, valamennyi, honi és külhoni fizimiskán, ugyanaz, a megelégedett mosoly: ők is tudják, amit tudnak. Mosolyoghat maga a miniszterelnök is.
Ő az egyetlen, aki pontosan tudja, amiről a többiek mind csak hiszik, hogy tudják, amit tudnak... 
Serény Péter Illusztráció: Majthényi Flóra, Barabás Miklós litográfiája (1854