2018. jún 18.

A Monarchia példája

A Monarchia példája

orok_tudos2.jpgSerény Péter
Te elhiszed, hogy eddig senki sem „koordinálta” az Európai Unióból érkező pénzek sorsát? Akkor mire az egész cécó? Márpedig a Magyar Tudományos Akadémia megkezdett pénzügyi fojtogatásának, „felszalámizással” hasonlatos, settenkedő államosításának a hivatalos indokai között a legelső ez volna. Jelentem, az áprilisi választások után Orbán Viktor, negyedik kormányfői időszakát új, visszhangos csengésű minisztérium felállításával is emlékezetesebbé tette. Ennek neve: Innovációs és Technológiai Minisztérium, vezetője pedig Palkovics László. Ha jól értjük, amit a tárcája által az Akadémiának adott 54 perces határidővel, tehát, ultimátumként (formailag törvénytervezetről, tehát paragrafusok halmazáról) az érintett részéről „korrektül” véleményt kérő üzenet nyomán kirobbant botrányban mondott, nincs itt semmi turpisság. Valójában csupán a honi és uniós támogatási lehetőségek célirányosabb hasznosítása lebeg a kormányzat szeme előtt. Ezért vág le úgy felényit az Akadémia (és kutatóközpontjai!) eddigi állami milliárdjaiból. Milyen logikus! Aztán, ha bajba kerül az Akadémia kutató intézményrendszere, az új Állam Bácsi majd gálánsan leveszi válláról ezt a terhet, kezébe a maradék, meg a jövendő pénzeket, a kassza kulcsával együtt.
Csak azt nem értem, mi szükség az egész cécóra. Miért tesz úgy mindenki, mintha csak most venné észre, hogy valami módon az EU pénzek (az unió szabályainak megfelelően, egyébiránt) a mindenkori magyar kormány meg az EU afféle társkezelésében vannak? Miért tesz úgy mindenki, mintha nem tudná, hogy az ún. kormányinfók ködfüggönye mögött Lázár János, kancellária miniszter feladata, ha szabad így mondani, épp az uniós pénzek el-koordinálása volt, gyakorlatilag más megnevezésű állásában is, az évtized eleje óta. Akkor ugyanez volt a nóta: központosítással, a miniszterelnökség sasszemének felügyeltével, kihozni a maximumot, a tegnap még a holnapinál kevésbé szűkös EU-támogatásokból, meg az állam saját költségvetési ráfordítási lehetőségeiből. Nem hallottuk, a kormánnyal kevéssé rokonszenvező forrásokból viszont olyasmiket lehetett és lehet kiolvasni, hogy a kancelláriaminiszterhez, egyetlen, erős és biztos kézbe összpontosított célirányúság egyetlen egy ponton, esetleg mégsem volt a tökély csúcsán. Különben miként fordulhatott elő, hogy kormányzati szereplők, és általuk „helyzetbe hozott” (az ő másokra alkalmazott kifejezésüket kölcsönözve) „csókosaik”, puszipajtásaik és egyéb jó- vagy hasznos embereik, finoman mondva „elszámolási vitába keveredtek”az Európai Unióval, az országnak, és nem valamely politikai pártszövetségének szánt támogatások elosztásának és felhasználásának „tekintetében”.
Meg nem mondom, mikor hallottam először a bon-mot-t, a találó mondást, hogy a jelen magyar kormány feje már korábban is az Osztrák Magyar Monarchia idején állítólag dívó államvezetési stílust tanulta el: ha van egy probléma, a legjobb megoldás az, ha új hivatalt (hatóságot) állítasz fel. Senki sem mondhatja akkor, hogy nem érzed a dolog súlyát. Ja, igen: és a felelős se te leszel, ha éppen nem úgy sül el a dolog. 
Most, mindenesetre, van egy új minisztérium, élén egy – olybá tűnik – sajátosan célirányos felhatalmazású, (gépészmérnök, járműfejlesztési innovációkkal foglalkozó) akadémikussal, háta mögött kétszáznál több címet tartalmazó, testes publikációs listával. Vállán, ama, kétszeresen súlyos teherrel, hogy egy köztestület: a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjaként neki kell levezényelnie... mit is? Pillanatnyilag „csak” az Akadémiának eddig állami járandóságként, azaz támogatásként rendelkezésére bocsátott milliárdok felére csapolását. Az innovációs lehetőségekkel saját hivatásának művelőjeként is foglalkozó, jövendő horizontokat fürkésző magyar értelmiségiként, ténylegesen, és tárcavezetői megbízatásából következően, óhatatlanul a magyar innováció és kutatás fejlesztés pénzügyi pányvázásával kell foglalatoskodnia. A kormányfő eddigi stratégiáját követők – sajnos, korántsem alaptalan – gyanúja szerint, lehet még ebből totális állami béklyó is. Példa van rá, nem egy. És egyikre se lehet azt mondani, hogy az volt az utolsó államosítás. Mindig követte még egy. Bizonyára van, aki össze tudja számolni. Én, (tanultam: „illő szerénységgel”), inkább adós maradok ezzel.

Illusztráció: Az örök tudós. (Albrecht Dürer: Csillagász. 1500. Fametszet. Forrás: https://www.wga.hu)

 

Szólj hozzá

Magyar Tudományos Akadémia Serény Péter új minisztérium