2018. ápr 26.

Fekete-Győr András megtalálta a helyét

Fekete-Győr András megtalálta a helyét

fekete_gyor_es_apja.jpg

Kereszty András

Január elsejétől elvesztette a munkáját  az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ügyvezető igazgatói pozícióját a „Fegyőr". Az OBA és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) munkatársai csak a becenevén emlegették idősebb Fekete-Győr Andrást, az azonos nevű momentumos politikus édesapját. A rövidítés pusztán a közgazdász hosszú nevének egyszerű rövidítéséből eredt, és nem a vezetői stílusára utalt.
Fekete-Győr András ugyanis népszerű vezető, valódi „intézmény” volt, hiszen a hazai betétbiztosítási szervezet alapítása óta, 1993-tól volt az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ügyvezető-helyettese, és 2010-től, vagyis éppen a Fidesz legújabb-kori regnálása után lett első számú vezető. A megemlékező közlemény pozitív tónusúra sikeredett, elismeri, hogy Fekete-Győr András sokat tett az OBA nemzetközi elismertségének növeléséért. A váltás nagyon hirtelenre sikeredett, és nem saját akaratból történt. Vélhetően van némi összefüggés azzal, hogy fia megalapította a Momentumot.
A fiatalabb Fekete-Győr András most megírta: „Édesapám 25 éven keresztül dolgozott az Országos Betétbiztosítási Alap egyik alapítójaként, majd vezetőjeként a magyar betétesek védelméért, hithű fideszes szakemberként, amikor a 2020-ig szóló megbízatásának tavaly karácsony előtt "váratlanul" véget vetettek. A családommal nagyon drukkoltunk annak, hogy mihamarabb munkát találjon. Hála Istennek sikerült! Édesapámat nevezték ki a Betétbiztosítások Európai Fóruma (EFDI) főtitkárának. Európában ugyanis rátermettség, teljesítmény és szakértelem alapján, nem pedig a haverság és politikai talpnyalás alapján lehet érvényesülni. A rendszernek nem kellett édesapám, így ő felszabadult az Orbán-rendszer béklyója alól. A húgom sem kell a rendszernek, ő belőle nemsokára aneszteziológus lesz. Édesapámmal az elmúlt években sokat vitatkoztunk Viktorról és a Fideszről.
A helyzet az, hogy most már együtt harcolunk az elnyomás ellen - egyikünknek sem kell ez a pártállami rendszer.”

Szólj hozzá

papa OBA Fekete-győr András Betétbiztosítások európai főrum