2018. ápr 10.

Búcsú a Magyar Nemzettől

Búcsú a Magyar Nemzettől

magyar_nemzet.jpg

Először is nézzük a tényeket: Simicska Lajos úgy döntött nem finanszírozza tovább a Magyar Nemzetet. A hivatalos bejelentés szerint a Magyar Nemzet finanszírozási problémái miatt, a tulajdonosok döntése alapján 2018. április 11-től a kiadó beszünteti médiatartalom-szolgáltatási tevékenységét, így megszűnik a Magyar Nemzet napilap és annak online verziója, az mno.hu.
Most lenne az újság 80 éves. Augusztus 25-én lenne a születésnapja.
Kemény nyolcvan év volt. Már a születése is. A Magyarság című lapból vált ki a szerkesztőség Pethő Sándor és Hegedűs Gyula vezetésével. Mert a Magyarság deklaráltan „nemzetiszocialista” orgánummá nyilvánította főszerkesztője Milotay István. Ez 1938-ban történt. Jobboldali újság volt, de náci ellenes. Hogy is ne lett volna az, mikor egy zsidó tőkéscsoport (Chorin-Kornfeld-Weiss  Manfréd) finanszírozta. 1944-ig kitartott. Aztán a német megszállás után a szerkesztőséget feldúlták, munkatársait elzavarták.
1945 május elsején indult újra. 
Megtarthatta a címét, sőt tördelését, külalakját is. A párt a Hazafias Népfront újságjának nyilvánította. És ez biztosított a számára egy kis többlet szabadságot. Különösen így volt ez, amikor 1973-ban az alapíró fia, Pethő Tibor lett a a főszerkesztő. Kezdő újságíróként a Magyar Nemzet tűnt a legnagyszerűbb újságnak. Mártrai-Betegh Béla írt a kultúr- rovatba. A sportrovat sztárja Zsolt Róbert volt, Ruffy Péter, Baráti Géza, Kristóf Attila volt a „csatársor”, A riportírás és publicisztika három zsenije.
A rendszerváltozás után a megújult Népszabadság (ahol a magyar sajtó másik legendás csapata tevékenykedett) és a Magyar Nemzet vetélkedett az olvasókért. Az egyik enyhén balos, a másik enyhén jobbos volt. De csak enyhén. Finoman. Polgári újsághoz illően. Egy újság legnagyobb problémája az, hogy elkészítése pénzbe kerül. Nem is kevésbe. S egy olyan rendszerben, amely most kialakult Magyarországon hirdetők ellenzékinek vélt orgánumok számára nincsenek. A Nemzet sorsa vékony cérnán függött. Simicska Lajos pénze tartotta életben. A választások után nyilvánvalóvá vált, hogy a következő négy esztendőben az újság nem számíthat más forrásra. És Simicska, aki azt ígérte, atombombát dob a kormányra, bombáját nem dobta le. Helyette felrobbantotta saját zászlóshajóját.

Kereszty András

 

Szólj hozzá

történet megszűnés Magyar Nemzet Simicska Lajos