A New York Times szerkesztőségi vezércikket írt a vasárnapi magyar választás elé. Ez meglehetősen ritka dolog. Köszönhető ez annak, hogy Orbán Viktor előkelő társaságba keveredett, az európai populisták élcsapatába, a lengyel Jaroslaw Kaczinsky, a török Tayip Erdogan, az orosz Vlagyimir Putyin mellé. A Times korábban megírta, hogyan lett Mr. Orbán mindenható vezető, és hátborzongató képet festett nemcsak arról, hogy milyen széles sávban támadta meg a demokrácia hardverét – az alkotmányt, a jogrendszert, a választási rendszert –, hanem annak szoftverét is: a kultúrát, a civil társadalmat, az oktatási rendszert, a vallási szervezeteket. A Fidesz (amely 1988-ban alakult a Fiatal Demokraták Szövetségeként) aktívan terjeszti az iskolákban az etnocentrizmust és azt, hogy a magyarság áldozat, becsmérli a színházakban, az egyetemeken az ellenvéleményt, különösen azokat a demokráciáért küzdő szervezeteket, amelyeket Georges Soros, egy magyar születésű amerikai milliárdos alapított, aki egész Európában a szélsőjobb pofozóbabája.
A Times szerint Orbán, a maga alkotta választási rendszernek és a média fölötti ellenőrzésnek köszönhetően nyerni fog. De az illiberális demokrácia nem tart örökké. Végül a törvényesség, amelyet az autokrata a választással kapott, és lehetővé tette hatalomra kerülését potenciálisan (hiszen ők is emberek) a bukásához vezet. Az autokrácia korrupciót és sógorságot-komaságot szül, és a vezetők, akik abban a mocsárban dagonyáznak, amelyről egykor azt ígérték, hogy kiszárítják, örök időkig nem bolondíthatják a híveiket. Minden látható népszerűségük ellenére Putyin mindent elkövetett, hogy korlátozzon minden hatékony ellenzékit újraválasztása előtt, Mr. Erdogan beszédei egyre több embert untatnak, és bármennyire is erősnek látszik Mr. Orbán, olyan energiával kampányolt, hogy az már elbizonytalanodásról árulkodik.