Peter Guzzardi

Stephen Hawkinggal először a New York Times magazinjának címoldalán találkoztam. A cikk elmondta azt, amit már olyan jól ismerünk: egy cambridge-i asztrofizikus megpróbálja megfejteni az univerzum titkait, miközben őt egy folyamatosan romló betegség tolószékhez köti. Emlékszem olyan részletre is, hogy Hawking cipőjének talpa tökéletesen tiszta volt, mert sosem érintette a földet. A cikket eltettem, hogy majd később végigvolvasom. Néhány nappal később egy irodalmi ügynökkel ebédeltem, és a taxiban befejeztem az olvasást. A véletlen különös összejátszása folytán az ebédnél meséltem Al Zuckermannak, az ügynöknek a cikkről. Ő pedig azt mondta, hogy már napok óta szeretne kapcsolatba lépni Hawkinggal, és megkérdezni, írna-e egy népszerű tudományos könyvet. Néhány hónappal később kaptam egy kéziratot Al-tól és egy meghívást is csatolt: vegyek részt az Idő rövid története (A Brief History of Time) kiadói jogaiért indított árverésen.
Én a Bantam könyvek vezető szerkesztője voltam. A Bantam pedig nagyon nem tűnt egy ilyen könyv otthonának, tekintve, hogy más nagy múltú, nagy tekintélyű kiadók versengtek a kiadói jogokért. A Bantamnak viszont volt egy előnye. Paperbackeket árult, nemcsak könyvesboltokban, hanem élelmiszer áruházakban, repülőtereken, vasútállomásokon is. Írtam egy levelet Hawking professzornak, közöltem a várható honoráriumot és azt, hogy mi a legszélesebb közönség kezébe juttathatjuk el az írását. Kiderült hogy ő azon kevés tudós közé tartozott, aki éppen ezt akarta – tudományos munkáját eljuttatni az emberekhez. Minket választott.
Néhány hónappal később Stephen Hawking Cambridge-ből Amerikába jött, hogy előadást tartson a chicago-i Fermi intézetben. Megszerveztem, hogy találkozzak vele a Holiday Innben, ahol megszállt. Beálltam a garázsba. Egy másik kocsi gurult be, közvetlenül mellém. Ebből a másikból kiszállt egy fiatalember, kinyitotta a csomagtartót, kivett egy kerekes széket és egy nagy akkumulátort tolt be az ülés alá. Aztán kinyitott egy másik kocsiajtót, óvatosan kiemelt belőle egy soványka kis alakot, és elhelyezte a rokkantkocsiban. Amikor én is kiszálltam, a pici ember felkiáltott: „Maga Peter Guzzardi? Én vagyok Hawking professzor”. Aztán megperdítette a kocsiját, nekilendült és elrobogott a recepció irányába. Asszisztensével alig bírtuk utolérni.
Mikor megérkeztünk a professzor szobájába, bemutatkoztam, és udvariasan megkérdeztem, kellemes volt-e az utazás Londonból? Hawking motyogott valami érthetetlent, amit asszisztense, Brian Witt lefordított a számomra. „Hawking professzor azt kérdezi, elhozta-e a szerződést?” Ennyit dumáltunk. Elővettem a papírt, amit Brian oldalról oldalra felolvasott. Mindez hihetetlen gyorsasággal történt. Testét alig bírta mozgatni, de agya villámsebes volt.
Stephennek nem volt kiadója Angliában, ezért nekem kellett megszerkeszteni a kéziratot. Nem volt nehéz. A kézirat rövid volt, 100 oldal, de hihetetlenül tömör. Leírta benne, hogy a tudomány Szent Grálja lenne egy olyan elmélet, amely egyesíthet két egymástól független szakterületet. A részecskefizika az atomokon belüli kisérteties erőket vizsgálja, az asztrofizika pedig a galaxisok és csillagrendszerek között működő gravitációt. Stephen költői módon megfogalmazta, hogyha a tudomány létrehozza a két területre vonatkozó egységes elméletet, akkor mindent megértünk, és végül "megismerjük Isten elméjét". De akkoriban szerény céljaink voltak, olyan könyv kiadása, amely tudományosan pontos, s amelyet megértenek az olyan átlag olvasók is, mint én. Szerkesztőként a munkához annyi hozzájárulásom volt, hogy folyton megkérdeztem azt, amit nem értettem. Ez hónapokon át tartó levelezést igényelt, amit megszakított egy műtét, a professzor életét megmentő gégemetszés. Ezután már nem tudott beszélni. De köszönhetően számítógépes programjának Stephen képes volt folytatni a könyvet, és 1987 őszén befejezte a kéziratot.
Az idő rövid története nem sokkal azután, hogy elhagyta a nyomdát, első számú bestseller lett, 35 nyelvre fordították le és több mint 10 millió példányban értékesítették. Ennél talán még fontosabb, hogy az olvasók újabb és újabb generációi legyenek tudatában annak a küldetésnek, hogy meg kell találniuk a világegyetem nagy egységes elméletét. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy szerepem lehetett a könyv kiadásában, és megismerhettem, megbarátkozhattam azzal a ragyogó, izgalmas emberrel, aki ezt írta.

Megjelent a Guardianben

Rajz: Hawking és az idegen lények