GERGELY TAMÁS

Szóval a Kim Dzsong Un ”nyitása” következtében Észak-Korea is részt vett a dél-koreai olimpiai játékokon. Együtt vonultak fel Déllel, sőt, egységes női hoki-csapatot alkottak. Sikert nem a pályán vagy az arénán, hanem a diplomáciában értek el: a diktátor húga egy levegőt szívott az amerikai külügyminiszterrel, meghívta magukhoz a dél-koreai elnököt(?). Az el is utazott Fenjánba, majd közvetítette Trumpnak a Kim Dzsong Un meghívását.
Trump pedig meglepte még a saját adminisztrációját is azzal, hogy elfogadta a meghívást.
Hát nem tudom – Obama sose állt volna szóba az embertelen rezsim vezetőjével, aki le akarta bombázni a fél Amerikát… Akit maga Trump ”a kis rakéta-mesternek” nevezett. Vagy valami hasonlónak. Megalázta, más szóval. Kim-en röhögött a fél világ…
No de nem Trumpon fog röhögni a másik fél, miután találkoztak? Ez a Trump nem minden hájjal megkent. Attól félek, átverik. A ”raketman” eléri, hogy Amerika vonja ki a többezer fős csapatát Dél-Koreából. Vagyis hogy maradjon fedezetlen a régió, nyomuljon ő meg a kínaiak… Ne tudjuk, Kim mit akar… Elég neki a presztízs, hogy vele a nyugatiak szóba állnak? Kifáradtak anyagilag, szünetet tartanának amúgy is az atomfelszerelésben? Ételt koldulnak megint? Látványosan szakítanak majd a tárgyalással, hogy ne lehessen hozzájuk közeledni?
Hogy hol találkoznak… Semleges terepen vagy Svájcban, ahol a diktátor tanult, vagyis otthon van… vagy éppen Svédországban? A skandináv állam azon kevesek közé tartozik, amelyiknek követsége van Észak-Koreában. Ők képviselik Kanadát, Ausztráliát, ha kell, és… az Egyesült Államokat.
Ahogy ez utóbbi lehetőségről hallottam, valamiféle rosszérzés fogott el. Enyhe émelygés. És tudom az okát. Agyam nehezen fogadja be, hogy ez a véreskezű, az emberi értékeket semmibe vevő diktátor ugyanabban a városban tartózkodjon, mint én magam. Maradjon ott, ahol van, illetve a legjobb az volna, ha végre háziőrizetben tartanák Dél-Kínában. Elrabolnák a dél-koreaiak, többet soha ne lássuk.
Hasonló érzés fog el, mint ami állandó hozzátartozója volt bukaresti létemnek – egy levegőt szívni a mi diktátorunkkal. Nem tudtam még a magánéletemből, a lakásunkból sem kizárni, megnyomta a lelkem, a lelkünk, azért vagyunk itt, egy szabad világban. És akkor jön ez a marha, és bemocskolja.
Még ma is ott vannak. Holtan, az elkékült Ceausescu meg a gonosz párja – Patkány meg Görényke, ahogy egyik mesémben írtam –, ott vannak minden gondolatomban. Ha felosztom a másodpercem, a múltam a fele annak, s a diktátor a félnek egy igen jelentős hányada

Megjelent a Kafé Főnix irodalmi lapban