2018. jan 07.

Az elnök dühbe jött

Az elnök dühbe jött

trump_duhos.jpgA Fire and Fury (Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről) című könyv a múlt héten jelent meg az Egyesült Államokban. Rendkívül nagy várakozás előzte meg. Be is igazolüódott. Sok helyen pár perc alatt az összes példány elfogyott. A fehér házi belső információkat ígérő kötetet már megjelenése előtt botrányok övezték, miután tartalmát maga Trump és stábja előre hazugságnak minősítette, és perrel fenyegette meg a szerzőt, Michael Wolffot. Szerencsére az elnök rengeteget tweetel – mondta az egyik amerikai könyvesbolt vezetője, – így tulajdonképpen a saját szövegével reklámozta a nem a szája íze szerint való könyvet, bizony, az utolsó napokban jöttünk rá, hogy annyi példányt kell rendelnünk, ahányat csak lehet. A várakozások pedig beigazolódtak: több üzletben már percekkel éjfél után szétkapkodták a könyvet. Volt olyan vásárló, aki arról számolt be, hogy eredetileg nem akarta megvenni, de hallotta, hogy az írás jól felmérgesítette az elnököt, így elhatározta, hogy mégis megveszi.
A hírverés pedig nem csak az Egyesült Államokban, de külföldön is keresetté tette a kötetet. A londoni Picadilly-n lévő könyvesboltban is nagyobb készlettel várták az elnöki pletykákra éhes vásárlókat. Ott egy férfi lelkesen mesélte, hogy minden nap várta a botrány újabb fordulatát a hírekben, így magától értetődő, hogy megvásárólja a könyvet, mert több szaftos részletet akar megismerni.
A kötet veszélyes őrültnek állítja be Donald Trumpot, akinek állandóan azt kell éreznie, hogy minden körülötte forog. A szerző állítólag az elnökkel is
készített interjút, aki azonban ezt tagadta. Beszéltem Donald Trumppal, míg írtam a könyvet – nyilatkozta a most megjelent Fire and Fury szerzője, Michael Wolff. Igenis beszéltem az elnökkel- nyilatkozta az NBC-nek. Az elnök hiába próbálta jogi úton megakadályozni, hogy a riportkönyv megjelenhessen.
Beszéltem az elnökkel. Azt, hogy ő ezt interjúnak érzékelte, vagy valami másnak, azt már nem tudhatom” – mondta Wolff a Today című televíziós műsorban, hozzátéve, olyan emberekkel is beszélt, akik napi szinten érintkeznek az elnökkel.
Kitiltottam a Fehér Házból ennek a hamis könyvnek a szerzőjét. Soha nem beszéltünk könyvről” – írta Twitterén Trump csütörtök este, Wolf erre reagált. Wolff könyvében azt írja, hogy Trump egész köre megkérdőjelezte az elnök alkalmasságát a posztra, így fogalmazott:
A körülötte lévő emberek kivétel nélkül azt mondják… hogy olyan mint egy gyerek. És ez alatt azt értik, hogy százszázalékos figyelemre és elismerésre van szüksége. Minden róla kell, hogy szóljon”.
A 64 éves Wolf állítása szerint másfél év alatt 200 interjút készített az amerikai kormány prominenseivel és Trump bizalmasaival.
Ez fikció. Szégyen, hogy valaki képes ilyesmit csinálni. A rágalmazással kapcsolatos amerikai törvények meglehetősen gyengék. Jó lenne, ha szigorúbbak lennének, mert akkor nem írhatna le bárki bármit, ami csak az eszébe jut” – kelt ki a könyv ellen Donald Trump. És, ahogy már előzőleg a Twitteren, nagyon okos, sőt, stabil zseninek is nevezte magát visszautasítva a könyvben megfogalmazott állításokat, azaz hogy szellemileg és fizikailag nem lenne alkalmas az elnöki hivatal ellátására. 

 

Szólj hozzá

könyv Trump Tűz és düh Michael Wolff