Szinte élvezi, hogy fázik a talpa

Tudósítás a III. kerületből

Vámos MIklós

Ha az ember elvisz két éppen tizennégy évest sétálni Óbuda külterületén, mert hétágra süt a nap, noha havas még a pázsit, boldogsága hímporos (idézet). Fölveszi hosszú évek óta az efféle megmozdulásokra, téli barangolásokra használt csizmáját, mely bőrből, gumibetétes vastag vásznakból és formára öntött talpból áll. Nyolc-tíz éve, amikor megvásárolta, extravagánsan drága volt, de úgy gondolta, ilyesmit nem vesz az ember sűrűn, érdemes a minőséget választani, mely gyakran együtt jár a magas árral (nem abszolút igazság). A srácok hancúroznak a hóborította műdomboldalon, aztán a szabadtéri edzőterem gépein mulattatják magukat, olyan élvezettel, hogy emberünk is beáll közébük, télikabátban, sálban, sapkában, s a sífutógépen imbolyog, a járókelők legnagyobb örömére.
Ha az ember azután a Máltai játszótérre tereli a fiait, örvendezik, hogy kettejüké az egész, a többi gyerek talán még nem ért haza az iskolából. Leül a szülőknek-nevelőknek kitett padok egyikére. Észreveszi, hogy a hóban terjedelmes koromdarabok vannak körülötte. Majd föltűnik neki, hogy a remek csizmája egyik sarka levált, elhagyta valahol, hullámos a törésvonal. A fenébe! Még jó, hogy nem lyukadt át teljesen, így mégsem érintkezik a havas gyöp a zoknis talpával. Amikor fölegyenesedik, további vizsgálatot tervezve, látja ám, hogy a másik sarok is lifeg, két lépés után szintúgy leszakad. Az őt cserbenhagyó gumidarabokból szóródnak szét a kormot idéző foszlányok.
Ha az ember tudja, hogy egy DISZKONT névre hallgató nagy (talán kínai) üzlet nyílt, innen három kőhajításnyira a lakótelepi terecskén, otthagyja a fiait a Máltai játszótéren, s baktat – inkább sántikál, nehéz sarkak nélkül járni – arrafelé. Az a rögeszméje, nem is alaptalanul, hogy mindenki őt nézi. Ha kapható férficsizma abban a boltban, megveszi, bármilyen silány, ezt meg kidobja nyomban. Hm, műbőr csizma kapható, igen olcsón, de csak nőknek. Ennyit az egyenjogúságról.
Ha az ember visszafelé elhalad a betonkocsma mellett, s látja, hogy a hideg (+2 Celsius) ellenére tucatnyian kuporognak a nyári vasasztalok körül a padokon, nyugdíjas korúak, több asszony mint férfi, söröznek, cigarettáznak. Jöttére csönd lesz. Ilyen feltűnő a saroktalanságom? Nem… inkább a bicegésem, gondolja, mert végigpásztázva rajtuk megállapítja, hogy egyiknek sincs értékelhető téli lábbelije, s bizony mondom néktek, a talpak zöme lóg, vagy elöl, vagy hátul, vagy is. Őnekik nincs módjuk beszaladni a legközelebbi (kínai) üzletbe, s venni újat, bármilyen olcsó.
Ha az ember idáig ér a házgyári téren s gondolatmenetében, megállapítja, hogy véglegesen kettészakadt az emberiség, úgy a III. kerületben, mint az összes többiben, s falun a helyzet még durvább. Van a szerencsés törpe kisebbség, amelybe ő tartozik, akiknek akadhatnak anyagi gondjaik, de nem csizmaszinten. A többség pedig csak dohányzik, sörözik, fázik, s várja a jó szerencsét, az adakozóbb kormányzatot, az isteni közbeavatkozást, esetleg a végítéletet.
Ha az ember ember, tűnődik, mi a francot tehetne, de legföljebb annyival csillapíthatná alaktalan lelkifurdalását, hogy ad némi baksist a kocsma túloldalán az épület hosszú fedele alatt fészket rakott otthontalanoknak. Az pedig édes kevés. Szinte élvezi, hogy immár nagyon fázik a talpa.